Pesti Srácok

Romsics Ignác teljesen elszabadult: már Kádár Jánost élteti

Romsics Ignác teljesen elszabadult: már Kádár Jánost élteti

Bethlen Istvánhoz hasonlítja és Kádár Jánost élteti a Mandinernek adott interjúban Romsics Ignác történész, akadémikus, akit a lap Trianonról és a kormány emlékezetpolitikájáról kérdezett.

– ezt találta mondani az interjúban Romsics, és még mielőtt azt hinnénk, csak viccelt: nem. "Délibábok helyett reális önszemléletre van szükség" – emlékeztette a történészt a Mandiner újságírója a minap Maszol.hu-nak adott interjújában elhangzottakra. Romsics erre kifejtette, hogy "az egészséges nemzettudatra" gondolt, ami nem kishitű, de nem is rátarti.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Majd miután végigvette, hogy ma már számtalan mutató alapján fel lehet mérni, hol tartunk – ilyenek az egy főre jutó nemzeti jövedelem, az életminőségi index, a jövedelmi különbségek stb. –, végzett is egy összegzést, és megállapította, hogy ma bizony ott tartunk, ahol 150 éve. A megállapításához egyébként – ez sem vicc – elsősorban a pályaudvari mellékhelyiségeket vette alapul, Münchentől Bukarestig.

Legalább annak örülhetünk, hogy az 1918-1920-as időszak Romsics Ignác szerint is tragikus fejezete történelmünknek. (Habár Romsics a magyar történelmi bűnöket hangoztató, az utódállamok igazságát bizonygató művei sokak szerint történelemhamisítóak és felérnek egy hazaárulással. Kritikájukkal a PestiSrácok.hu archívumában Ferkó Dániel cikkében itt, illetve a trianoni évfordulóra készített Polbeatben itt találkozhatnak olvasóink.) Trianon kapcsán a történész egyébként úgy véli, hogy a jobboldaliak túlbecsülik a veszteségeket, és sokan vannak, akik a történelem „nemzeti látószögén” nem tudnak felülemelkedni. Úgy véli, ezért szokták őt és Trianon-elméletét „defetistának”, „marxistának” és „nemzetietlennek” bélyegezni. A Mandiner újságírója külön rákérdezett, hogy miért tartja Bethlen István mellett Kádárt is nagy politikusnak. Romsics hosszasan sorolta, mi mindenben különbözött a két politikai vezető, majd megjegyezte, hogy ugyanakkor egyvalamiben mégis hasonlítottak:

A teljes interjú itt olvasható el.

Forrás: Mandiner; Vezető kép: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?