Pesti Srácok

Ki kell irtani azt a hazugságot, hogy bűnös nemzetként megérdemeltük Trianont! - Ferkó Dániel és Szabó Pál Csaba a Polbeatben (videó)

A történész szakma fenegyerekei, Romsics Ignác-szomorítók vagytok - így mutatta be Huth Gergely a legutóbbi Polbeatben Ferkó Dánielt, portálunk szerzőjét, az Echo TV volt műsorvezetőjét és Szabó Pál Csabát, a várpalotai Trianon Múzeum alapítóját a június 4-i Polbeatben, ahol a Stefka Istvánnal közös felvetésekre Trianon sebeinek gyógyíthatóságáról és a revízióról is szó esett, továbbá arról: miként tudnánk megakadályozni, hogy Trianont nap, mint nap újra elkövessék ellenünk.

A bemutatás apropóján Ferkó Dániel beszélt a leginkább felkent posztmarxista történészünk, azaz Romsics Ignác Erdély elvesztése című ópuszára, amely szerinte egészen elképesztő módon 1944-től visszafelé értelmezi a történelmünket: azaz "a magyarok megalkották a zsidótörvényeket, tehát megérdemeltük Trianont", Erdélyt pedig örökre elveszítettük, vegyük tudomásul. Stefka István, aki a hatvanas években történelemtanárként kezdte pályafutását, ehhez hozzátette: Romsics a Rákosi Mátyás teremtette hagyományokat követi, hiszen annak a korszaknak volt az ünnepelt történésze Molnár Erik, aki Szent Istvántól újraírta a múltunkat, hasonló megközelítéssel.

Szabó Pál Csaba kifejtette: nagy öröm, hogy a várpalotai Trianon Múzeum nemcsak az anyaországiak, de a határon túli magyarok zarándokhelye lett, akik tömegesen érkeznek oda.

PestiSracok facebook image

- érvelt Szabó Pál Csaba. Hozzátette: a legnagyobb veszély, hogy annak az évszázados folyamatnak, amelyben Magyarország erőtlenné vált, még nem vontuk le igazán a tanulságait. Másként szólva: modernizálni kell a törekvéseinket. Ezt a Trianon Múzeum alapítója úgy magyarázta meg, hogy sokszor apró dolgokon múlik a sorsunk, így nagyon fontos, hogy képesek vagyunk-e helytállni. 1917-ben, a Koronatanácsban például hajszálon múlott, hogy jelentős magyar hadseregcsoportok végül nem váltak le az osztrák-magyar seregektől, vagy hogy 1918-ban mind az 1,8 millió hazatérő katonát lefegyverezték.

- érvelt a történész.

Huth Gergely felvetette: az első lépés talán az lenne, hogy a Romsics-féle gondolkodást kiirtsák a közoktatásból, azaz a tankönyvekből, amire Ferkó Dániel megjegyezte, hogy a bűntudatot tápláló, hamis értelmezést törölni kell az iskolai anyagokból! Szabó Pál Csaba szerint nemcsak a történelmet, de az összes tantárgyat Trianonra utalva kell tanítani. Igenis legyenek benne a matekpéldákban a szabadkai kisfiúk és a székelyudvarhelyi piac almái is. A magyar történelmet pedig csak Trianonhoz mérten szabad értelmezni, amiről sokkal többet kell tudnia a diákoknak, ahelyett, hogy a görög-perzsa háborúkat magoltatják agyon velük.

A műsorvezetők azt is megkérdezték, meddig követhetik el ellenünk nap, mint nap újra Trianont. Mert amikor meggyalázzák az Úz-völgyi katonatemetőt, amikor ledöntetik a székely hadosztály parancsnokának szobrát, leverik az utcanévtáblákat és amikor a román szervezők következmények nélkül meg merik tenni, hogy cenzúrázzák Ferenc pápa miseruháját és letakarják rajta a magyar feliratot, akkor igenis ez történik. A válaszban Ferkó Dániel történelmi utalásokkal azt is elmagyarázta, hogy Csíksomlyó miért elsősorban magyar és csak másodsorban katolikus zarándokhely.

Stefka István a beszélgetés végén a Trianon Múzeum jelmondatával búcsúzott a vendégektől és a nézőktől:

Polbeat minden kedden este héttől élőben közvetítve a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídőjénél). Jöjjön el a helyszínre vagy kövesse a vitát élőben a PS-en!

Készítette: Tihanyi Rita és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?