Pesti Srácok

"Salvini hátbaszúrta Olaszországot" – Kiborult az Öt Csillag Mozgalom vezére

"Salvini hátbaszúrta Olaszországot" – Kiborult az Öt Csillag Mozgalom vezére

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt nem kíván szövetségre lépni az ellenzéki Demokrata Párttal (PD) az esetleges előrehozott választások elodázása érdekében, ugyanakkor a voksolás időpontját Sergio Mattarella államfőnek kell kitűznie – közölte Luigi Di Maio, az M5S vezetője Facebook-oldalán hétfőn. Hangsúlyozta: senki sem akar az M5S-en belül koalíciót Matteo Renzi korábbi olasz baloldali kormányfő pártjával az új választások elkerülése érdekében.

Az M5S jelenlegi koalíciós partnere, a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes vezette Liga a múlt héten mondta fel az együttműködést. Salvini akkor úgy fogalmazott: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére a nagyobbik kormánypárttal, az Öt Csillag Mozgalommal, így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani. Később pedig aggasztónak nevezte azt, hogy az M5S a Ligát megkerülve összeállna a PD-vel egy új kormánykoalíció érdekében.

– írta Di Maio. Az M5S vezetője a nap folyamán pártja parlamenti képviselői előtt is árulással vádolta Salvinit.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Di Maio emellett azzal vádolta Salvinit, hogy a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországgal (FI) akar összeállni.

– jelentette ki gúnyolódva Di Maio.

A nap folyamán összeültek a szenátusi frakcióvezetők, hogy kitűzzék a Liga által Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló szavazás napját. Amennyiben nem sikerül egyhangúlag dűlőre jutniuk, a kérdés a szenátus elé kerül szavazásra. A parlament feloszlatásáról és új választások kiírásáról szóló végső döntés Sergio Mattarella államfő kezében van.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.