Újraéledt az Iszlám Állam, újra terrorveszély fenyeget

Szíriában feléledőben van, Irakban megszilárdította jelenlétét az Iszlám Állam. A terrorszervezet annak köszönheti újjáéledését, hogy a helyi erők képtelenek hosszú távon megtartani az általuk elfoglalt területeket - derül ki az Amerikai Védelmi Minisztérium jelentéséből, amelyet Wagner Péter szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója kommentált, elemzett a Magyar Nemzetnek.
Az Iszlám Állam stratégiája az, hogy rajtaütésszerű támadásokkal és öngyilkos merényletekkel Irakban és Szíriában is zűrzavart keltsen. A csoport éppen múlt héten ölte meg az iraki biztonsági erők hét tagját két különböző támadásban - olvasható a cikkben. Emlékeztetnek, hogy az iraki kormány már 2017 decemberében bejelentette, hogy győzelmet aratott a szélsőségesek felett. Donald Trump amerikai elnök pedig tavaly év végén hirdetett totális győzelmet az Iszlám Állam felett Szíriában. Egyes elemzők szerint az iszlamisták feléledéséhez köze lehet az amerikai részleges csapatkivonásnak, amelynek értelmében idén tavasszal mintegy ezer amerikai katona hagyta el Szíriát, és azóta mintegy ezren maradtak. A Pentagon-jelentés eközben 14 és 18 ezer közé teszi az Iszlám Állam harcosainak a jelenlegi számát Irakban és Szíriában - írja a lap.
Wagner Péter a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az Iszlám Állam mostanra „hagyományos” terrorszervezetté vedlett vissza, amely konspirál, kis sejtekben működik, rajtaütéseket, merényleteket, emberrablásokat hajt végre. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója közölte: Irakban a harcosok a civilizációtól messze vannak, sivatagokban, barlangokban, hegységekben; ez megnehezíti a felszámolásukat. A szakértő kiemelte, hogy az Iszlám Állam annak idején azért tudott létrejönni, úgynevezett kalifátust létrehozni, mert egy időben Irakban és Szíriában is összeomlott a központi hatalom ezeken a területeken, és megvoltak a kívülről történő elérés feltételei is, hiszen Törökország felől sokáig szabadon tudtak beáramlani a külföldi önkéntesek.
Egy napokban megjelent ENSZ-jelentés is arra hívja fel a figyelmet, hogy a dzsihadisták Irakban felgyújtják a termőföldeket, hogy megakadályozzák a háború utáni rendezést és újjáépítést. A világszervezet arra is figyelmeztetett, hogy bár az Iszlám Állam közel-keleti kalifátusa megsemmisült, a szélsőséges iszlamista terrorizmus veszélye nem szűnt meg, a kontinensre visszatérő iszlamisták miatt újabb merényletek várhatók az év hátralévő részében.

Wagner Péter szerint a hatezer európai Iszlám Állam-harcosból kétezren térhettek haza. A legtöbben börtönben vannak, szervezkedni nemigen tudnak, az európai hatóságok igyekeznek mindenkit szemmel tartani, követni.
Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője az év elején hagyhatta el azt a körzetet, ahova beszorították a szíriai kurd és amerikai különleges erők. Azóta nem tudni, hol van; egyszer adott életjelet magáról, pontosan azért, hogy jelezze híveinek: élek, vezetem a szervezetet, kövessetek
– tette hozzá a szakértő.
Forrás: Magyar Nemzet; Vezető kép: AP Photo