Pesti Srácok

Megújul a Nyugati pályaudvar is

null

A kritikus állapotú tetőszerkezet javításával veszi kezdetét a Nyugati pályaudvar történelmi állomásépületének felújítása. A munkálatok idejére, fél évre lezárják a pályaudvar Gustave Eiffelhez köthető fém-üveg csarnokát, amely beázik, ezért a teljes héjazatot kicserélik és a szerkezetét is megerősítik. A Keleti pályaudvaron a nyáron kéthetes felújítás volt, akkor megszüntették a városképet elcsúfító bódékat. A Nyugati és a Déli esetében a kormány jelenleg is vizsgálja a föld alatti összekötés lehetőségét. Ha ez megvalósulna, az gyökeresen átalakítaná nemcsak a főváros, de a teljes magyar vasúti hálózat működését, akár egy évszázadra befolyásolva az ország közlekedési lehetőségeit.

Közbeszerzési pályázatot írt ki a MÁV Zrt. a Budapest–Nyugati pályaudvar felvételi épület tetőzete és a homlokzati üvegfalak felújítása, valamint állagmegóvása tárgyában – írta a Magyar Nemzet. A kivitelező feladata lesz a vágánycsarnok tetejének felújítása a csatlakozó üvegszerkezetekkel, a pénztárcsarnok tetejének, a McDonald’s étteremnek helyet adó épület tetejének és a homlokzati hat kisebb toronytető műemléki felújítása. Ebbe beletartozik a teljes tetőhéjazat cseréje, a faszerkezetek lecserélése, a fémszerkezetek javítása. Látványos munka lesz az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén. A feladat része továbbá a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítása, valamint a csapadékvizet elvezető rendszer részleges átépítése – olvasható a közbeszerzési felhívásban. A felújítás idején a vágánycsarnokot fél évre kivonják a vasúti forgalomból, a pályaudvar többi része zavartalanul üzemel majd. A magyar főváros egyik ikonikus épületének számító, Gustave Eiffel vállalata által tervezett csarnokot 1877-ben avatták fel; a fém-üveg kupola a maga korában technikai bravúrnak számított.

Átcsoportosították a forrásokat a tetőcseréhez

PestiSracok facebook image

– mondta korábban Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója. Ezeket gondolták újra, és mivel máshogy szeretnének bizonyos fejlesztéseket megvalósítani, átcsoportosítanák a pénzt. Az illetékes szaktárcákkal már egyeztettek, a kormányhatározat megjelenését várják. A vasúttársaság vezetője elismerte: a Nyugati pályaudvaron kritikus a helyzet. Az esőzés megmutatta, hogy a tetőszerkezet cserére szorul; készültek olyan fotók, hogy az embereknek esernyővel kellett állniuk a csarnokban. A tervek rendelkezésre állnak, így a tetőcserét hamarosan megkezdhetik. Homolya Róbert arról is beszélt, hogy ezzel egy időben a Nyugati téri aluljáróban és a pályaudvaron húsz helyiségbérleti szerződést mondtak fel. A cél az, hogy a XXI. századnak megfelelő utasközpontú fejlesztés valósuljon meg, és ilyen szolgáltatóegységeket hozzanak létre.

A kormány vizsgálja a Nyugati és a Déli pályaudvarok összekötésének lehetőségét

A Keleti pályaudvaron a nyáron kéthetes felújítás volt, akkor megszüntették a városképet elcsúfító bódékat. Mivel a Keleti épülete is rossz állapotban van, ezért ott is a fejlesztés folytatására lenne szükség. A Nyugati és a Déli esetében a kormány jelenleg is vizsgálja a föld alatti összekötés lehetőségét. Ha ez megvalósulna, az gyökeresen átalakítaná nemcsak a főváros, de a teljes magyar vasúti hálózat működését, akár egy évszázadra befolyásolva az ország közlekedési lehetőségeit. Bármi lesz is a Nyugati távlati szerepe, a történelmi épületet meg kell őrizni, a Nyugati és a Rákosrendező közötti vágány- és váltóhálózatot, valamint a 130 esztendős, Siemens–Halske vonóvezetékes biztosítóberendezést korszerűre kell cserélni.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.