Pesti Srácok

Bosznia-Hercegovina visszafogad és bíróság elé állít kilenc dzsihadistát

Bosznia-Hercegovina visszafogad és bíróság elé állít kilenc dzsihadistát

A korábbi bejelentésekkel ellentétben Bosznia-Hercegovina mégis visszafogadja, és bíróság elé állítja azokat a korábban az Iszlám Államhoz (IÁ) csatlakozó és a terrorszervezet oldalán harcoló állampolgárait, akiket szíriai és iraki táborokban tartanak fogva – közölte értesülését szerdán a Zurnal.ba oknyomozó újságírói portál.

Dragan Mektic védelmi miniszter megerősítette a hírt, azt azonban nem közölte, mikor térhetnek haza az egykori harcosok. A Zurnal.ba értesülése szerint viszont a foglyok már ezen a héten megérkezhetnek Boszniába. Korábban a szarajevói hatóságok azt közölték: nem fogadnak vissza sem IÁ-harcosokat, sem hozzájuk tartozó családtagokat, amíg meg nem alakul az új kormány. Egy évvel a választások után azonban még mindig nem sikerült létrehozni a kabinetet.

A Dnevni Avaz című napilap néhány hónapja közölte, hogy legalább 14 boszniai állampolgárságú dzsihadista, valamint 58 nő és kétszáz gyermek várja, hogy visszatérhessen Bosznia-Hercegovinába. A dzsihadisták közül eddig csak a Velika Kladusa-i, 24 éves Ibro Cufurovic térhetett haza, aki jelenleg börtönben van terrorizmus vádjával és bírósági tárgyalására vár. Cufurovic 2013-ban szökött Szíriába, és az Interpol vörös körözési listájára is felkerült. Boszniát valószínűleg hamis dokumentumokkal hagyta el. A nyugat-balkáni országokból – a legtöbben Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból – 2012 óta több százan csatlakoztak az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak önkéntesek a térségből. Ennek egyik oka az, hogy Bosznia-Hercegovina és a térség többi országa is törvényben tiltja a részvételt külföldi harcokban, a toborzást és a kiképzést, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről. Boszniában eddig 46 visszatért iszlamistát ítéltek el.

A boszniai muszlimok többsége kerüli a szélsőségeket, de többen is csatlakoztak az iszlám vallás radikális, szalafista ágához, amelyet az 1992-1995-ös boszniai háború idején a térségbe érkező külföldi harcosok, a mudzsahidek terjesztettek el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: sputniknews.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.