Pesti Srácok

Egy republikánus szenátor szerint Törökország drágán megfizet a szíriai támadásért

null

Twitter-üzenetben fenyegette meg Törökországot szíriai offenzívája miatt Lindsey Graham republikánus szenátor szerdán. A politikus azt írta, hogy az amerikai kongresszus drágán megfizetteti az akciót Törökországgal.

A Donald Trump szoros szövetségeseként számon tartott szenátor szerdai bejegyzésében sürgette az amerikai elnököt, hogy változtasson az amerikai csapatok szíriai kivonásáról hozott döntésén.

– ismételte meg Graham a héten már többször is hangoztatott véleményét. Egy másik bejegyzésben úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Egy későbbi bejegyzésben megjegyezte, hogy az Iszlám Állam elleni harcot illetően

A dél-karolinai politikus közölte: élén áll a kongresszus azon erőfeszítéseinek, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök drágán megfizesse a szíriai offenzíva árát. Miközben az amerikai szenátusban az utolsó simításokat végzik a török offenzívát elítélő határozati javaslaton, Lindsey Graham szenátor connecticuti demokrata párti kollégájával, Chris Coons szenátorral együtt felszólította Donald Trumpot, hogy magyarázza meg a kongresszusnak a szíriai csapatkivonás okát. Donald Trump és az amerikai kormányzat helyi idő szerint szerda kora délutánig nem reagált az Ankara által megindított támadásra.

Trump a közel-keleti helyzetnek szentelt, szokatlanul hosszadalmas Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a térségben évszázadok óta több csoport harcol egymással, és az Egyesült Államoknak "soha nem kellett volna jelen lennie" ott. Leszögezte: az Egyesült Államok nyolcezermilliárd dollárt költött a közel-keleti harcokra és politikára, ezernyi amerikai katona életét áldozta fel, és "a másik oldalon" milliók haltak meg.

- állapította meg. Az iraki háborúra utalva hangsúlyozta:

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.