Pesti Srácok

Török hadjárat Szíriában – Kivonultak a kurd harcosok Rász al-Ainból

Török hadjárat Szíriában – Kivonultak a kurd harcosok Rász al-Ainból

A szíriai kurd harcosok kivonultak vasárnap a török határ mentén fekvő Rász al-Ainból – közölték kurd források és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat. Az OSDH tájékoztatása szerint a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia ötszáz fegyverese hagyta el a várost, miután gondoskodtak a halottak eltemetéséről és a sebesültek elszállításáról; helyüket a Törökországgal szövetséges milíciák vették át, akik korábban lőtték a várost.

A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos fegyvernyugvásról szóló megállapodás részeként hajtották végre – erősítette meg Kino Gabriel, az SDF szóvivője. Mike Pence amerikai alelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön állapodott meg arról, hogy Törökország és a kurdok öt napra felhagynak a harcokkal. A kurd milíciáknak ennyi idő alatt kell elhagyniuk Manbidzstól az iraki határig, négyszáznegyven kilométer hosszan azt a harminckét kilométer széles területet a török határ szíriai oldalán, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport a Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen. Az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az utóbbi években az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Lefterisz Pitarakisz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.