Pesti Srácok

A hivatali visszaéléssel vádolt Demeter Márta nem akar vallomást tenni és nem tartja hibásnak magát semmiben

A hivatali visszaéléssel vádolt Demeter Márta nem akar vallomást tenni és nem tartja hibásnak magát semmiben

Demeter Mártát, az LMP parlamenti képviselőjét hivatali visszaéléssel vádoljaa Központi Nyomozó Főügyészség, azonban a politikusnő a mai sajtótájékoztatóján továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, miszerint semmilyen törvénytelenséget nem követett el, és nem is tesz vallomást. Ismert, hogy kedden vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség által idézett vádirat szerint a képviselő törvényi kötelezettségét megszegve nem nyilvános adatokat adott ki, amikor a Magyar Honvédségtől szerzett információkat a közösségi oldalán kiposztolta. Az LMP társelnöke egyelőre nem tett vallomást. Tettét a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, de ha beismerő vallomást tesz, az ügyészség csak pénzbüntetés kiszabását fogja indítványozni.

Úgy tűnik, hogy Demeter Márta számára minden más fontosabb, mint az az ügy, amely miatt akár három évre is börtönbe zárhatják, hiszen mai sajtótájékoztatóján Erdogan és Orbán Viktor ostorozása volt a központi téma. Mivel a helyszínen tartózkodó újságírók inkább a bírósági ügyére voltak kíváncsiak, Demeter kénytelen volt ezekre a kérdésekre válaszolni. A PestiSrácok.hu kíváncsi volt, hogy az LMP politikusa a tények ismeretében vajon miért nem tesz beismerő vallomást az ügyben, hiszen akkor pénzbírsággal megúszná az ügyet. A politikus azonban kérdésünkre kérdéssel válaszolt:

Ezt követően megkérdeztük, hogy semmiben nem érzi-e magát hibásnak. A kérdésre Demeter Márta így reagált:

PestiSracok facebook image

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy lemond-e országgyűlési mandátumáról, azonban erre sem kívánt érdemben válaszolni, hiszen Demeter szerint ez egy hipotetikus kérdés és kijelentette:

A jelen lévő újságírók feltették a kérdést, hogy nem kíván-e bocsánatot kérni az érintettektől, akiket jogtalanul sározott be a közvélemény előtt, azonban Demeter elmondása szerint nincs miért bocsánatot kérni, amit a múltban már többször leszögezett.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?