Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme

Szijjártó Péter: Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme

Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter kifejtette: Oroszországgal egy nagyon komoly, feszítő jellegű nemzetközi, politikai kérdésben sikerült együttműködést kialakítani a keresztény közösségek védelmére.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– említett példákat. Azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök e heti budapesti látogatásán nagyon fontos ipari együttműködési megállapodásokat kötöttek. A magyar vasúti járműgyártás történetének legnagyobb külföldi megrendelését sikerült megszerezni. Magyar-orosz ipari együttműködés keretében 1300 vasúti kocsit fognak szállítani Egyiptomba.

– közölte. A miniszter elmondta: arról is megállapodás született, hogy a Mahart szárnyashajó állományát felújítják, modernizálják, szintén orosz ipari együttműködés keretében. Szijjártó Péter kiemelte: amikor Oroszország vezetőivel tárgyalnak, egyértelmű, hogy az energetikai kérdések uralják a napirendet. Úgy fogalmazott: most "kényelmes a helyzetünk", hiszen olyan még soha nem volt Magyarország történetében, hogy az országban található gáztározók szinte teljesen fel vannak töltve. Így már a jövő télre vonatkozóan folytatnak tárgyalásokat – tette hozzá. Kifejtette: sikerült megkötni azokat a szükséges megállapodásokat is, amelyek nyomán a Richter – a legnagyobb magyar gyógyszergyártó vállalat – újabb piaci sikereket érhet el Moszkvában, ugyanis egy 15 millió dolláros beruházást hajt végre annak köszönhetően, hogy a vállalat egyik legfontosabb terméke felkerült az orosz társadalombiztosítás által támogatott listára. A miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország újabb sikereket ér el élelmiszeripari, mezőgazdasági vállalatainak beruházásai nyomán is, valamint a takarmánygyártás területén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.