Pesti Srácok

Diktatúrát sikoltozik a baloldal, de közben folyamatosan próbálja kicsinálni a jobboldali budapesti színházakat

Diktatúrát sikoltozik a baloldal, de közben folyamatosan próbálja kicsinálni a jobboldali budapesti színházakat

A balliberális városvezetés hadjáratot indított a neki nem tetsző színházi vezetők ellen, mert csak egyféle színházat tudnak elképzelni: balliberális színházat – ezt nyilatkozta Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója, aki felhívta a figyelmet, hogy érdemi indoklás nélkül érvénytelenítették a Szabad Tér Színházat 15 éve vezető Bán Teodóra pályázatát, az Új Színházzal kapcsolatban pedig Karácsony Gergely máris kijelentette, hogy Dörner György nem fog nyerni, ha újra pályázik. A József Attila Színház felügyelőbizottsági elnökének eközben az egyik legagresszívabb ellenzéki kormánygyalázót, Vásárhelyi Máriát nevezte ki a balliberális főpolgármester.

Miközben halálra aggódják magukat a színházi szabadságért a baloldali politikusok és a velük egy követ fújó színészi csapat, közben jobboldali színművészeket tényleg hátrányos megkülönböztetés ér, és nemcsak arról van szó, hogy Pintér Béla Balázs Péteren gúnyolódik.

– mondta Kálomista Gábor arra a kirohanásra reagálva, amelyet Ungár Péter intézett az általa igazgatott Thália Szánháznak címezve. A producer-igazgató elmondta, hogy sosem foglalkozott a nála dolgozó színészek közéleti véleményével; az ő dolguk a szórakoztatás, amit a színház látogatottsága alapján sikeresen csinálnak. Kálomista arra is emlékeztetett, hogy a Katona József Színházat vagy a Színművészetit sem a kormány sorolta a balliberális oldalra, hanem a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanító Janisch Attila nyilatkozott így.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet a színházigazgató, utalva Bán Teodóra vagy Dörner György esetére. A jobboldalhoz sorolt színházak és színházigazgatók vegzálásával, ellehetetlenítésével kapcsolatban feltette a kérdést:

Kiderült: a Thália Színház bármikor áll a főváros új kultúrcsendőrei rendelkezésére. Kálomista szavai szerint Gy. Németh Erzsébet és Kálmán Olga bármikor betekinthet a Thália Színház működésébe, irataiba, sőt, utalást tett rá, hogy ne csak az ő számláikat nézegessék, de akár össze is hasonlíthatnák például a Katona József Színház számláival.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.