Pesti Srácok

Erdő Péter: Az emberrel közösséget vállaló Isten közösséget teremt ember és ember között is

Erdő Péter: Az emberrel közösséget vállaló Isten közösséget teremt ember és ember között is

A plébániai közösségek megújulásáról, az egyházi szociális intézmények bürokratikus terheiről, az idősek és a romák helyzetéről is beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek karácsony alkalmából.

Hangsúlyozta: karácsonykor nemcsak egy gyermek születésére emlékezünk, hanem a megtestesülés titkát ünnepeljük. Isten emberré lett, közösséget vállalt az emberiséggel, és ezzel "minket is feljogosít arra, hogy ezentúl más szemmel nézzünk egymásra, hiszen a másik emberben is Jézus Krisztussal találkozunk". Ezt az összetartozást az ember leginkább a családja, szerettei körében tudja átérezni, de az otthon falain messze túlmutató üzenete van. A bíboros fontosnak nevezte, hogy a templomok, plébániák ne csak szolgáltató helyek legyenek, hanem a "tanúságtétel és a meghívó szeretet közösségei". Szólt arról: a plébániák megújulása az egyik legfontosabb feladat a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve.

– mondta a bíboros.

PestiSracok facebook image

Erdő Péter arról is beszélt: az egyház küldetéséhez a kezdetektől hozzátartozott a szegények, elesettek segítése. Ebben a munkában az önkéntesek szolgálata mellett szükség van olyan professzionális szervezetekre, mint például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy a Katolikus Karitász. Kitért arra: időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett. "Mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség", amelynek "sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás".

– mondta. Megjegyezte, hogy ez független a napi politikától, hiszen ezer éve is így volt, és abból adódik, hogy az "egész régió a Nyugathoz való állandó alkalmazkodási kényszerhelyzetben van". A túlszabályozottság olyan kihívások elé állítja az egyházi intézményeket, amelyeknek pusztán önzetlen, nagylelkű segítőkészségből nem tudnak megfelelni. Az intézmények ezért szakapparátus alkalmazására kényszerülnek, akiket meg kell fizetniük, ha pedig erre nem képesek, akkor vagy munkaerőhiányuk lesz, vagy szemet kell hunyniuk az alkalmazott munkaerő hiányosságai fölött.

– mondta a bíboros. Hozzátette: egyes, a szociális szférában szolgáló szerzetesi közösségek ezért nem vállalnak intézményfenntartást. Teréz anya nővéreinek a küldetése például egyértelműen a személyes önzetlenségen és áldozatvállaláson alapul. A nővérek igen aktívak Budapesten is a hajléktalan-ellátásban, de rendi szabályaik tiltják, hogy – akár az állam által finanszírozott – intézményeket működtessenek, mert úgy gondolják, a bürokratikus előírásoknak megfelelni kénytelen intézmények fenntartása elidegenítené őket "spontán, személyes küldetésüktől".

Erdő Péter a magyar társadalom elöregedéséről azt mondta: Magyarországon fél évszázados folyamat vezetett a mai demográfiai helyzethez, és ha az elmúlt időszakban javultak is a születési arányszámok, nagyon sok időnek kell még eltelnie, hogy megforduljon a fiatalok és az idősek aránya. Jelenleg nagyon sok az egyedülálló idős ember, a fiatalok közül pedig sokan – éppen a jobban képzett, dinamikusabb emberek – külföldön keresnek munkát, tovább növelve az elmagányosodott öregek arányát. Ezt a helyzetet nem lehet egyszerűen nagyobb finanszírozással feloldani. Az idősellátás szerkezetében és az emberi kapcsolatrendszerben megújulásra, szemléletváltásra van szükség, de ez sem biztos, hogy gyors eredményhez vezet.

A bíboros beszélt a romák helyzetéről is. Felidézte: a rendszerváltásig 87 százalékuknak volt munkahelye. Természetesen messze nem volt tökéletes a helyzetük, hiszen sokszor a családjuktól távol, az ország másik végében kaptak munkát. Sokan emlékeznek az ingázókat hétvégente szállító fekete vonatokra. A munka világán keresztül mégis megindult a romák egyfajta integrációja. A rendszerváltozás, a privatizáció után az új tulajdonosok elsőként a szakképzetlen munkaerőtől váltak meg, így egész régiók és a romák többsége is munkanélkülivé vált. Az utóbbi években nagyon komoly erőfeszítések eredményeként emelkedett ugyan a romák foglalkoztatottsága, de még mindig nem éri el az 50 százalékot.

– mondta. Kifejtette: természetesen fontos az oktatás, a képzés, hiszen ettől függ, hogy később ki milyen munkát talál magának. Ugyanakkor mindig voltak és ma is vannak olyan idősek, betegek, fogyatékkal élők, akik a legnagyobb igyekezetük mellett sem képesek dolgozni.

– tette hozzá Erdő Péter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.