Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában

Szijjártó: Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában

Magyarország segítséget nyújt Albániának a minapi súlyos földrengés okozta károk felszámolásában – mondta kedden, Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott londoni vezetői találkozón vesz részt, a magyar közmédiának elmondta: a természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól. Hozzátette: személyesen tárgyalt az albán külügyminiszterrel, és megbeszélések folytak a tiranai érsekséggel is.

– mondta Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Hozzátette: Albániában 70 statikus dolgozik a kárfelmérésen, köztük 50 külföldi, és hozzájuk csatlakozik most a hat magyar szakember. Szijjártó Péter szerint a római katolikus egyház arról tájékoztatta a kormányt, hogy a tiranai érsekséghez tartozó templomok közül öt károsodott jelentősen a földrengésben.

– tette hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.