Pesti Srácok

Troll – Zaklatószínház után már zaklatópárt is van: DK a neve

A héten megtörtént az, amitől sokak rettegtek: egy ország látta meg Gréczy Zsolt „tehetségét”. Persze, ő az „áldozat”, a balos propagandisták meg mosdatják, azt hazudják, hogy „nincs itt semmi látnivaló” – egyebek között erre is rámutatott Szarvas Szilveszter, Pindroch Tamás és Boros Bánk Levente a Hír TV Troll című műsorának legutóbbi adásában.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője megmutatta önmagát valakinek, aki aztán szétküldte a fotókat különböző szerkesztőségekhez. A hölgy szerint az ellenzéki politikus zaklatta őt, de Gréczy ezt tagadja.

– jelentette ki Pindroch Tamás. Arra a kérdésre, hogy a Gréczy-fotók magánügynek vagy közügynek számítanak-e, Szarvas Szilveszter kijelentette: ha van zaklatószínház, akkor van zaklatópárt is, ez pedig a Demokratikus Koalíció.

– tette hozzá a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese. M. Dobos Marianne felvetésére, hogy Gréczy szerint feltörték a telefonját és ő valójában áldozat, Boros Bánk Levente emlékeztetett: a metoo-kampány abból indult ki, hogy Hollywoodban az egyik producerről azt állították, valaha csinált valamit, és onnantól mindenkire ráborult a történet bizonyítékok nélkül. A Médianéző ügyvezetője rámutatott: ha ebben az esetben egy kormánypárti politikusról lenne szó, akkor az ellenzéki sajtó össztüzet indítana, függetlenül attól, hogy bizonyított-e az állítás vagy sem. Hozzátette:

Emlékezhetünk a Borkai-ügyre: amikor kipattant a győri polgármester botránya, akkor az ellenzéki pártok képviselői – köztük Gréczy Zsolt is – követelték a politikus távozását a közéletből. Szarvas Szilveszter szerint Gréczyt pontosan azért nem fogja bántódás érni sem a pártjában, sem pedig a baloldalon, ahogy a kokainozó, korrupt Lackner Csabát „sem ismerték fel a fotókon”, így vélhetően Gyurcsány sem fogja felismerni politikustársát.

– zárta a témát Szarvas Szilveszter.

Péntek este kiderült, hogy távozik a parlamentből Gréczy Zsolt, aki közölte: december 31-i hatállyal mond le parlamenti mandátumáról; erről péntek délután tájékoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnököt is. Azzal indokolta döntését, hogy intim tartalmú képeinek nyilvánosságra kerülése terhet jelentene a Demokratikus Koalíciónak.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.