Pesti Srácok

A Fidesz-frakcióülés kiemelt témája lesz a PestiSrácok által feltárt szegedi bírói botrány

null

Február 12-13-án, Balatonfüreden tartják szokásos, évadnyitó kihelyezett frakcióülésüket a Fidesz országgyűlési képviselői – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

A lap információi szerint a tanácskozáson szó lesz arról, hogy "minden olyan törvényt felül lehetne vizsgálni, amely az emberek jogos igazságérzetét sérti". Kiemelten foglalkoznak majd a "börtönbiznisz" megszüntetésével és a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorításával. Az utóbbi időszak botrányai szintén napirendre kerülnek, például a Szeviép-ügy, amelyről a Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy "az ítéletet hozó, illetve az eljárást szignáló bírók összeférhetősége és pártatlansága is megkérdőjeleződött". Varga Judit tárcavezető szerdán bejelentette a közösségi oldalán, hogy az Igazságügyi Minisztérium sürgősséggel elkészítette a szükségesnek tartott jogszabály-módosítások előterjesztéseit a győri gyermekgyilkosságot követően elrendelt átfogó kormányzati vizsgálat eredményeként készült jelentésben meghatározottak szerint – idézte fel a Magyar Nemzet.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Vezető kép: promenad.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.