Pesti Srácok

Beváltatlan ígéretek sorát hozta Karácsonyék első száz napja

Beváltatlan ígéretek sorát hozta Karácsonyék első száz napja

Nincs új a nap alatt: sorra vette a Magyar Hírlap Karácsony Gergely főpolgármester hivatalba lépése óta bevezetett intézkedéseit és összehasonlította a kampányígéreteivel. Van még dolga a városvezetőnek.

Eltelt a türelmi időnek szánt száz nap Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester hivatalba lépése óta. Kettő maradéktalanul megvalósult ígéretet talált a Magyar Hírlap: az egyik, hogy a közösségi közlekedés ingyenes lesz a regisztrált álláskeresőknek, a másik pedig a Városháza parkolójának megnyitása. Ezeken kívül viszont egyet sem váltott be a főpolgármester; valószínűleg ennek köszönhető, hogy saját sikereként könyveli azokat az intézkedéseket is, amelyekhez jóformán semmi köze.

Ilyen a fővárosnak „megszerzett” ötvenmilliárd forint egészségügyre, amely azonban már 2017, vagyis az Egészséges Budapest Program indulása óta rendelkezésre áll. Az összességé­ben hétszázmilliárd forintos állami projekt része az az összeg, amelyről a főpolgármester úgy beszél, mintha ő szerezte volna Budapestnek. Szintén sajátjaként könyveli el a csepeli zöldfelület kialakítását, amely egyébként a 2023-as atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódó beruházás része volt. És ha már atlétikai vb: Karácsony Gergely egyik legnagyobb ígérete a „stadionstop” volt, amely jóformán már az első száz napban megbukott, hiszen a rendezvényhez kapcsolódóan megépül a komplexum Budapesten, ehhez pedig a városvezető így vagy úgy, de hozzájárult.

Sokat beszélt arról is a kampányban, hogy megvalósítja a zöld és szabad Budapest programját, illetve átláthatósági csomagot vezet be. Ezekkel kapcsolatban annyi történt, hogy a főpolgármester kihirdette a klímavészhelyzetet, amely színtiszta látszatintézkedés, illetve a Fővárosi Közgyűlésben napirendre került egy antikorrupciós csomag, amely szintén inkább csak nagyon hangzatos. Ezzel szemben nemcsak a főpolgármester körül, hanem a legtöbb ellenzéki kerületben is hatalmas fizetésemeléseket szavaztak meg maguknak a kerületvezetők, a fővárosi cégek élére és vezetőségébe pedig a saját embereiket ültették. Az átláthatóságról annyit, hogy Karácsony Gergely elődjével, Tarlós Istvánnal ellentétben még Budapestinfót sem tart, ahol lehetne tőle kérdezni; ezt a jövőben nagy valószínűséggel a Miniszterelnökség rendezi majd – írja a lap.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.