Pesti Srácok

Csaknem ötszáz körözött bűnözőt fogott el tavaly a BRFK

Csaknem ötszáz körözött bűnözőt fogott el tavaly a BRFK

Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén – közölte Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Sulányi Vilmos a múlt évi tevékenységükről szóló beszámolójában elmondta: a célkörözési egység a "fejvadász munkához" hasonló tevékenységet végez, az érvényben lévő körözéseket figyeli, és megpróbálja felderíteni a keresett embereket. A nagyszámú elfogás annak köszönhető, hogy sikerült koncentrálni az erőket, illetve kísérleti jelleggel bevezették az Aratás fedőnevű akciókat.

mondta el Sulányi Vilmos hozzátéve: a legsikeresebb ilyen akciójuk során két hét alatt hatvan embert kerítettek elő és fogtak el. A módszereikről általánosságban azt mondta, hogy azok "nagyon csalafinták". Példaként említette, hogy a rendőrök vevőnek jelentkeztek egy körözött ember internetes hirdetésére, majd az adásvételkor elfogták.

PestiSracok facebook image

közölte Sulányi Vilmos. Elmondta: a legtöbb körözést (19) K. Márió ellen adták ki, akit külföldön fogtak el. Sulányi Vilmos megjegyezte azt is: volt olyan körözött ember, akit egy ház tetőrészében kialakított rejtekhelyen találtak meg.

Sulányi Vilmos alezredes. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Beszélt még arról is, hogy tavaly kétszer tartották meg a Rajtaütés elnevezésű akciójukat, amelynek során egyszerre hatvan rendőr szállta meg a Nyugati pályaudvart, és megpróbálták kiemelni a bűnelkövetőket. A húsz percig tartó akciók során három-három körözött embert fogtak el közölte Sulányi Vilmos.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.