Pesti Srácok

Erdogan arra szólította fel a keresztényeket, hogy álljanak ki Jeruzsálemért

Erdogan arra szólította fel a keresztényeket, hogy álljanak ki Jeruzsálemért

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában arra szólította fel a keresztény világot, hogy álljanak ki Jeruzsálemért, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette béketervét az izraeli-palesztin konfliktus vonatkozásában.

Erdogan, aki egyben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is, az AKP székházában felszólalva azt mondta: "A keresztényeknek a sarkukra kell állniuk", mert "Jeruzsálemhez nekik is joguk van". "Trump is keresztény, nem?" - tette fel a kérdést, nyugtázva, hogy akkor a keresztény világ "keze nincs megkötve". A török államfő kijelentette: a béketerv célja az Izrael által már megszállt Palesztina földjének bekebelezése. Arra utalva pedig, hogy Jeruzsálemet mind a három nagy monoteista vallás szent városának tekinti, a török államfő úgy fogalmazott:

- szögezte le, hozzátéve, hogy szerinte a zsidó államot kalóz módon alapították Palesztina földjén, ahol vérontással, jogtalanul érte el mai határait, és továbbra sem "lakott jól". Erdogan hangsúlyozta: Ankara se nem ismeri, se nem fogadja el az amerikai tervet, amely látszólag kétállami megoldás, lényegében azonban megsemmisíti Palesztinát. Erdogan ugyanakkor a muszlim világ figyelmét arra hívta fel, hogy "ha nem tudjuk megvédeni az al-Aksza mecsetet, azt sem tudjuk megakadályozni, hogy maholnap gonosz szemek forduljanak a mekkai Kába-szentély felé".

PestiSracok facebook image

- húzta alá. A török államfő mindazonáltal egyes muszlim országokat bírálattal is illetett.

- mondta Erdogan. "Azok az arab országok, amelyek támogatják a béketervet, az egész emberiséget elárulják" - vélekedett. Izraelre utalva kijelentette: "egy ilyen lator-, és terrorállam, amely ártatlanokat végez ki az utcán, soha nem lesz elismert a szemünkben".

- hangoztatta a török elnök. Erdogan török újságíróknak nyilatkozva a napokban kijelentette: teljesen elfogadhatatlan, hogy a béketerv Jeruzsálemet Izraelnek adná. Trump előzőleg Izrael egy és oszthatatlan fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet, és a történelmi várostól keletre fekvő városrészt tenné meg a palesztin állam fővárosának. Trump kedden azt is bejelentette, hogy az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemben, a palesztinok leendő fővárosában. Az amerikai elnök által javasolt kétállami megoldás értelmében, Washington egyúttal elismeri Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, vagyis e telepek amerikai álláspont szerint Izrael szerves részei. A török államfő a közelmúltban jelezte: jövő héten lesz az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) külügyminiszteri találkozója Szaúd-Arábiában, ahol Törökország is képviseltetni fogja magát.

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.