Pesti Srácok

Maga Karácsony Gergely mondta el végre, mit is jelent a klímavészhelyzet

Maga Karácsony Gergely mondta el végre, mit is jelent a klímavészhelyzet

A karbonsemleges Greta Thunbergről és marhahúsmentes Liget-projektről vagy hasonlóról beszélt az XFOREST-nek adott interjújában Karácsony Gergely főpolgármester. A főpolgármestert kampánycsapata, úgy tűnik, politikai termékké silányította, hiszen egyre-másra jelennek meg a róla szóló, szintetikus tartalommarketinghez hasonló cikkek olyan nagy múltú portálokon is, mint a 240 követővel rendelkező xforest.hu. Már-már megejtő a főpolgármester figyelmessége, amellyel időt szán ennyi interjú elkészítésére, akár a legkisebbekkel is.

Nem az első figyelemfelkeltően semmilyen interjú látott az elmúlt időszakban napvilágot Karácsony Gergellyel, mind közül is kilóg viszont az xforest.hu nevezetű portálnak adott, igen terjedelmes nyilatkozat. Az persze fel sem merült bennünk, hogy a főpolgármester úr ne szánná rá valóban az időt, hogy a legapróbb portáloknak is személyesen adjon indokolatlanul hosszú interjúkat, mégis van valami diszkrét bája annak, hogy Karácsony arcával van kiplakátolva az internet környezetvédelemmel foglalkozó legapróbb szeglete is.

Mindenesetre egy biztos: az elmúlt időszak Karácsony-interjúi a termékek eladására szolgáló tartalommarketinghez hasonlóan bizonyos kulcskifejezések körül forog, mint klímavészhelyzet, Greta Thunberg vagy Liget-projekt. Ezekben a "píár"-tartalmakban aztán szépen tovább építgetik az ózont pukizó zöld ló, akarom mondani, bicikli hátáról világmegmentő főpolgármester reklámját. Jelen interjúban például a klímavészhelyzet kihirdetésének miértjét szakértette meg.

PestiSracok facebook image

– osztotta meg gondolatait Karácsony. Azaz ez így nem igaz, hiszen gyakorlatilag nem mondott semmit, csupán, hogy "folyamatok zajlanak", a klíma pedig konkrét veszély. Vagyis Karácsony Gergely klímavészhelyzete gyakorlati lépések helyett csupán annyit hivatott szolgálni, hogy elmondja: valakinek jó lenne tennie valamit. De akik attól félnek, hogy Karácsony (klíma)terv nélkül vágott bele a főpolgármesterségbe, azokat megnyugtatta: már tárgyalnak külföldi (!) bankokkal arról, hogy a főváros hitelből tegye magát klímasemlegessé, ha majd egyszer erre meglesz a megoldás.

– oszlatta el a kételyeket Karácsony. Külön érdekes, hogy Karácsony "kommunikációs stratégiának" nevezte a kormány klímaügyben hozott döntéseit, ideértve, hogy az unióban is megszavazták a klímavédelmi javaslatot, mivel éppen Karácsony programja merült ki a teljesen súlytalan klímavészhelyzet kihirdetésével.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.