Pesti Srácok

Több mint félezer migráns elfogásában segítettek a polgárőrök

null

Több mint félezer migráns elfogásában segítettek a polgárőrök - mondta Csaplár Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség önkormányzati elnökhelyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Határvédelmi tagozatuk 2016-os megalakítása óta 1719 polgárőr vett részt a déli határ védelmében, ezalatt több mint 155 ezer munkaórát teljesítettek és több mint 1500 alkalommal adtak olyan jelzéseket, amelyek segítségével a rendőrök sikeres akciót hajtottak végre - ismertette. Az elnökhelyettes hozzátette: a legaktívabb polgárőrök közül nyolcvannak, aki a legaktívabb - a szerb és a román - határszakaszokon teljesít szolgálatot, külön kiképzést is tartottak, és részt vettek több, a rendőrséggel közös gyakorlaton is.

- hangsúlyozta. Hozzátette: bizonyos kéréseknek megfelelően gondolkodnak azon, hogy emeljék a határőrtagozat létszámát, de ez csak azzal a feltétellel lehetséges, ha az ehhez szükséges felszerelésüket biztosítják. Kitért arra is, az ötvenórás közérdekű munka miatt egyre több fiatal keresi meg őket, ami azért is jó hír, mert az utánpótlást is biztosítani lehet az ő soraikból.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Sóki Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.