Pesti Srácok

Debrecen idei költségvetése felét fordítja beruházásra

Debrecen idei költségvetése felét fordítja beruházásra

A fejlődés, a stabilitás és a biztonság költségvetésének nevezte Debrecen polgármestere a város idei tervezett büdzséjét csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Papp László (Fidesz-KDNP) a debreceni eseményen közölte: a költségvetés mérlegfőösszege 160,9 milliárd forint, ebből 20 milliárd helyi adóbevétel. Beruházásra 78,2 milliárd forintot terveznek költeni. Hozzátette: a költségvetés egyensúlyban van, nincs hiány. Ugyanakkor 2,5 milliárd forint hitelkeretet nyitnak meg, amelyet csak szükség esetén használnak fel a fejlesztések finanszírozására – mondta. Emlékeztetett arra, hogy az északnyugati gazdasági övezet kialakítására korábban megnyitott 44 milliárd forintos hitelkeretből eddig 38 milliárdot használtak fel, de a korábbi és az idei 32,5 milliárdos törlesztéssel – amit a betelepülő cégektől kap a város – a hitelkeret gyakorlatilag kiegyenlítődik, mindössze egymilliárdra csökken. Papp László azt mondta: a 2020-as költségvetés garantálja, hogy Debrecen az idén is az ország legdinamikusabban fejlődő városa legyen. Közölte: a város 2017 óta jól meghatározott stratégia mentén fejlődik, több, mint 200 hektár ipari területet alakítottak ki, amelynek 70 százaléka már gazdára talált.

– sorolta a polgármester. Ismertetése szerint a városközpont fejlesztésére 7,2 milliárd, a lakótelepekre 7,25 milliárd, a kertségi beruházásokra 5,3 milliárd, közlekedésfejlesztésre 7,6 milliárd, oktatásra 5,5 milliárd forint saját forrást költenek az idén. Kulturális fejlesztésekre, az intézmények működtetésére és programokra 16,3 milliárd jut, ebből 10,2 milliárdot színházfelújításra fordítanak – húzta alá a polgármester.

PestiSracok facebook image

A városközponti fejlesztések közül megemlítette a városháza mögötti Dósa nádor tér, továbbá a Petőfi tér felújítását. Utóbbiról az MTI érdeklődésére hozzátette: ez a beruházás később illeszthető lesz a következő európai uniós fejlesztési ciklusban megvalósuló főpályaudvari fejlesztéshez, amelynek a tanulmánytervére még az idén pályázatot hirdetnek. Azt a korábbi tervet elvetették, amely szerint a föld alatt vezetett volna a 4-es főút Nagyállomás előtti szakasza és a földfelszín alatt alakították volna ki a buszpályaudvart – mondta a polgármester.

Papp László felsorolása szerint az idén is folytatódik az orvosi rendelők felújítása, a bölcsőde- és óvodaépítési, valamint az iskolakorszerűsítési program, megkezdődik a szociális intézmények korszerűsítése, májusban pedig a Nagyerdőn megnyitja kapuit a teljesen átalakított strandfürdő. A beruházások részleteit az elkövetkező napokban a város alpolgármesterei ismertetik sajtótájékoztatókon.

– jelezte a polgármester.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.