Pesti Srácok

Demszky keményen kiosztotta Karácsonyékat és Gyurcsányt sem kímélte

null

Demszky Gábor közösségi bejegyzésében azt írja, hogy nem lehet demokráciának nevezni egy olyan berendezkedést, amelyben a kormány milliárdos elvonással fenyegetőzik, ha nem az általa preferált igazgatót nevezik ki egy fővárosi színház élére. Egy másik bejegyzésében pedig kifejti: változtatni azon a módon, ahogy a fővárosban az ellenzéki pártok által delegált képviselők működnek.

A volt SZDSZ-es főpolgármester közösségi oldalán tette közzé azt a bejegyézését, amelyben az új fővárosi önkormányzatot kritizálja. Ebben egyebek mellett elfogadhatatlannak nevezi, hogy egy ellenzéki párt a költségvetés megszavazását a saját jelöltjének elfogadásához köti.

-írja a Facebookon, hozzátéve: olyan összetételű szakmai bizottság felállítását javasoja, amelynek döntéseit a Fővárosi Közgyűlés pártjai feltétel nélkül elfogadják. Véleménye szerint állhatna ez a "zsűri", a főváros felügyelete alatt lévő színházak igazgatóiból, mintahogy ez anno, 20 éven át mindenki megelégedésére, jól működött. Arról is ír:

PestiSracok facebook image

De egy másik posztjában kitér arra is: "az is elfogadhatatlan, hogy egy ellenzéki párt a költségvetés megszavazását a saját jelöltjének elfogadásához köti. "

Forrás: Facebook.com, fotó: Horváth Péter Gyula/ PS