Pesti Srácok

Eredményesen fellebbezett az ügyészség az Index újságírója ügyében

Eredményesen fellebbezett az ügyészség az Index újságírója ügyében

Az ügyészség eredményesen fellebbezett az Index újságírójával szemben indított különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatti eljárás megszüntetése ellen - derült ki a fővárosi főügyész portálunknak is megküldött közleményéből. Ibolya Tibor beszámolója szerint a bíróság a korábbi döntésétől gyökeresen eltérve bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette a büntetőeljárást; a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség fellebbezése alapján azonban a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A másodfokú bíróság kimondta, hogy az elsőfokú bíróság az eljárásra vonatkozó törvényi szabályok megsértésével járt el, mivel a tárgyalást mellőzve hozott, bűncselekményt megállapító döntésével szembeni jogorvoslat esetén kötelezően előkészítő ülést kell tartania - áll az ügyészségi közleményben.

Ismert, Dezső András írt korábban arról a nőről, aki állítása szerint a tömeges illegális bevándorlás miatt kialakult közbiztonsági helyzet miatt költözött vissza Svédországból Magyarországra. Az újságíró ugyan nem nevezte meg a hölgyet, de cikkéhez olyan hivatkozásokat csatolt, amelyekből be lehetett azonosítani a nőt. Dezső András arról is írt, hogy Natalie Contessa af Sandeberget korábban rágalmazás és közbizalom elleni bűncselekmények miatt is elmarasztalták Svédországban, ami az Index szerint megkérdőjelezte a szavahihetőségét a migráció ügyében tett nyilatkozataival kapcsolatban is. A magyar ügyészség álláspontja szerint Dezső András bűncselekményt követett el, amikor a Sandeberget érintő svédországi ítéletekről írt, mivel azok nem közérdekű adatok, a nő ugyanis elmarasztalása idején nem számított közszereplőnek. Dezső András büntetőügyében már volt egy ítélet, amelyben a II. és III. Kerületi Bíróság tárgyalás nélkül megrovásban részesítette az újságírót, aki fellebbezésében épp ezért tárgyalás megtartását kérte. Az újabb felvonásban mégsem tartottak tárgyalást, hanem egy másik bíró a bizonyítás mellőzésével megszüntette a Dezső elleni eljárást. Fellebbezésében az ügyészség aggályosnak nevezte azt a gyakorlatot, hogy ugyanazon bíróság két bírája ugyanazon vádpontokban, tárgyalás mellőzésével teljesen ellentétes következtetésre jutott az ügyben. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint az eljárás megszüntetése jogszabályellenes, mivel a büntetőeljárási törvény szerint a büntetővégzést tárgyalás tartása iránti kérelem esetén előkészítő ülésen hatályon kívül kellett volna helyezni, és az ügyet érdemben elbírálni.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még