Pesti Srácok

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat a volt perui magyar nagykövet ellen, több ezer fotót találtak a laptopján

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat a volt perui magyar nagykövet ellen, több ezer fotót találtak a laptopján

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat a volt perui magyar nagykövet, Kaleta Gábor ellen – derült ki a Fővárosi Főügyészség portálunknak küldött válaszából.

A főügyészség a terhelt nevét nem írta le, de annyit közölt, hogy a kérdezett ügyben egy személy ellen vádat emeltek. Azt az Index írta meg vasárnap, hogy teljes titokban hozták Magyarországra tavaly tavasszal a perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe ám, mint kiderült a volt nagykövet ellen azóta már vádat is emeltek. Az Index a Külgazdasági-és Külügyminisztériumál is rákérdezett a dologra, ahonnan ezt a választ kapták: „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette". Emellett egyébként a nagyköveti rangjától is megfosztották Kaletát, ami jelezte, hogy a diplomata valamilyen bűncselekménybe keveredhetett.

A portál szerint Kaleta Gábor lebukása összefügg egy olyan nemzetközi rendőrségi művelettel, amelyet a spanyol rendőrség irányított és több országot érintett, ezért az Europol is segítette a nyomozást. A rendőrségi művelet során Szíriában, Pakisztánban, Olaszországban, Indiában, Franciaországban, Guatemalában, az Egyesült Királyságban, Peruban, Ecuadorban és Costa Ricában is vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Ebben a műveletben Peruban két embert tartóztattak le.

Az Index azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ hozta haza Kaletát, de a TEK ezt közleményben cáfolta. Úgy tudjuk, Peruban nem, hazajövetelét követően viszont itthon eljárást indítottak ellene, aminek eredménye az ügyészség vádemelése. Információink szerint több ezer gyermekpornográf fotót találtak hivatali laptopján, amiről a magyar szerveket is tájékoztatták.

PestiSracok facebook image

Kaleta Gábor 2001 óta dolgozott a Külügyminisztériumban, előbb az Amerikai-, majd a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon dolgozott, utána lett limai nagykövet.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.