Pesti Srácok

Katonai hátizsákos férfiak vannak a migránskaravánban

Katonai hátizsákos férfiak vannak a migránskaravánban

Katonai hátizsákos férfiak is vannak abban a migránskaravánban, amely mintegy félezer emberből áll és ma délután érkezett a szerb-magyar határhoz. Szabadkától késő délután indultak el, majd a gyerekekből és nőkből álló csoport békésen vonult Kelebiához. Jelenleg a gyerekek „akcióznak”: azt kiabálják, hogy „kérjük, nyissák meg a határt”.

Kelebiánál áll az a migránskaraván, amely több száz emberből áll; a csoportban most már nőket és gyerekeket is látni. Az M1 tudósításából kiderült az is, hogy ők békésen akarnak átjutni Magyarországon keresztül Európába, eddig pedig egy erdőben várakoztak – az M1 stábja szerint akkor indultak el, amikor meglátták a kamerákat. Úgy tudni, hogy több csoport is csatlakozni kíván majd hozzájuk. Elszántnak tűnnek, az alig 2-3 fokos időjárás ellenére táboroztak le a határnál, a szabadban – ezzel vélhetően pszichés nyomást kívánnak gyakorolni a magyar kormányra.

Ehhez csatlakozott a gyerekek kórusa is, akik több perce folyamatosan kiabálják, hogy nyissák meg a határt, és Németországba akarnak menni. A csoport szervezetten menetelt, tagjai közül több férfi katonai hátizsákot viselnek. (Bár ilyen zsákokat civilek is vásárolhatnak, érdemes megnézni az élő felvételen látható férfiak viselkedését, mozgását). A Szerbiában Magyarország felé indult migránsmenet célja, hogy az európai sajtóba és a világsajtóba minél „drámaibb” képek kerüljenek be arról, Magyarország milyen „keményen, kegyetlenül” lép fel a menedékkérőkkel szemben – vélekedik több szakértő is. Az M1 úgy tudja, hogy a menetet a közösségi médiában zárt csoportokban szervezték hetek óta. A tervek szerint péntek hajnalban indultak volna el a magyar határ felé, ám miután a szerb hatóságok felfedték a tervet, korábban indultak el. A szerb rendőrség nem hivatalos információk szerint a múlt éjszaka már több tucat migránst begyűjtött, és rabszállító járművekkel a dél-szerbiai befogadóközpontba szállította őket.

Fiatal férfiak, többségük katonai zsákkal, szemben pedig rendőrök láthatóak az M1 fotóján
PestiSracok facebook image

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője is úgy véli, hogy a migránsok külső segítséget kaptak a szervezésben. Az M1-en hozzátette: az angol és arab nyelvű kiáltvány megszerkesztése nyugati gondolkodást tükröz. Véleménye szerint akármilyen békés demonstrációnak is indul a felvonulás, számítani lehet valamilyen jellegű provokációra.

Egy erdőben várakoztak eddig

Horváth József biztonságpolitikai szakértő pedig azt mondta a köztelevízió adásában: borítékolható, hogy külső segítséget kapnak a migránsok, hiszen nem rendelkeznek kellő helyismerettel egy ilyen menet megszervezéséhez. Hozzátette: a biztonsági szervek következő feladata, hogy felderítsék, kik segítik a migránsokat.

A migránskaraván tagjai közül ketten (mindegyiken katonai zsák van)

A jogszabály egyébként elég egyértelműen fogalmaz: Magyarország csak úgy engedhetné be ezeket az embereket, ha saját jogszabályait, valamint uniós jogszabályokat sértene. Egy schengeni külső határról van szó, így a schengeni szabályokat be kell tartani. Magyarország úgy döntött, hogy ezen a határszakaszon legyen egy műszaki határ, egy kerítés; vannak tranzitzónák, ahol lehetőség van menedékkérelmet benyújtani.

Fotó: M1 élő adás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.