Pesti Srácok

Kövér: A balliberálisok greenjugendet csinálnak a tapasztalatlan gyerekekből

null

A balliberális politikai oldal már nemcsak a nemzeti kultúrák lezüllesztésével, a hitbéli meggyőződés kártékonnyá minősítésével, a nemi önazonosság erőszakkal való elvételével, a hagyományos értékek és normák lenullázásával próbálkoznak, hanem generációkat állítanak egymással szembe – nyilatkozta Kövér László a Mandiner csütörtöki lapszámában megjelent interjújában. Mint az Országgyűlés elnöke hozzátette: tapasztalatlan és manipulálható gyermekeket használnak fel, és "greenjugendet" csinálnak belőlük.

A Mandiner csütörtökön megjelent interjújában Kövér László, az Országgyűlés elnöke többek között elmondta: az önkormányzati választásoknak többek között az is volt a tapasztalata, hogy változik a választói közönség, belépnek a fiatalok. Hozzátette: ha van olyan társadalmi csoport, amelyről a kormány politikája szól, az éppen a fiataloké, a Momentum mégis komoly teret nyert közöttük. Ugyanakkor úgy vélte:

A választások utáni eseményekkel kapcsolatban Kövér László hangsúlyozta: véleménye szerint

PestiSracok facebook image

Hozzátette:

A klímaváltozással kapcsolatban az Országgyűlés elnöke elmondta: nem képezheti vita tárgyát, hogy az emberi beavatkozás hatással van a globális felmelegedésre, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy elsősorban a szennyező országoknak kellene fizetniük, mint például Németországnak. Úgy vélte továbbá, hogy

Arról is beszélt, hogy a probléma abban mutatkozik meg, hogy egy létező problémát bizonyos balliberális politikai csoportok eszközként használnak fel, amely "tovább erősíti a nemzetek felett kiépítendő hatalmukat".

– fogalmazott. Hozzátette:

Forrás: Mandiner; Vezetőkép: MTI