Pesti Srácok

Olaszországban és Nagy-Britanniában is emberéletet követelt a szélvihar

Olaszországban és Nagy-Britanniában is emberéletet követelt a szélvihar

Olaszországban és Nagy-Britanniában is emberéletet követelt kedden, a Ciara vihar és közlekedési fennakadásokat okozott Korzikán.

Az orkán súlypontja lassan délre tolódik, miközben Közép-Európában lassan enyhül az időjárás. Olaszországban a heves szélvihar egy halálos áldozatot követelt. Az ANSA olasz hírügynökség közlése szerint, a lombardiai Traona településen egy leszakadt tetőelem sújtott halálra egy 77 éves nőt. Olaszország északi részén komoly károkat okozott a helyenként óránkénti 200 kilométert is elérő szél. A hatóságokhoz sok segélyhívás érkezett. Dél-Tirol kiterjed részein ráadásul rövid ideig tartó áram kimaradások is voltak, mert fák dőltek a felsővezetékekre. A szélvihar a nap folyamán Nagy-Britanniában is követelt egy emberéletet. Egy a kutyáját sétáltató idős férfit sújtott hatálra egy kicsavart fa Liverpoolban. Nagy-Britanniában ez már a második haláleset. Vasárnap egy autós vesztette életét egy, a járművére zuhant fa miatt.

- közölte a Meteo France meteorológiai szolgálat. Ez alig maradt el valamivel a 2018 januárjában mért rekordtól a Franciaországhoz tartozó szigeten. Akkor a Cap Corse félszigeten óránkénti 225 kilométeres szélerősséget mértek. A Franceinfo francia rádió szerint a vihar komoly közlekedési nehézségeket okozott a szigeten, ami mindenekelőtt a kompforgalmat és a repülőjáratokat érintette. Több helyen tüzek kaptak lángra, Bastia kikötővárosától délre két négyzetkilóméter terület vált a lángok martalékává. Az erős szél mindemellett újra felszította a sziget déli részén pusztító tüzet, amely most Sari irányába terjed. A helyi hatóságok lezárták a faluba vezető utakat, a lakosokat pedig felszólították, hogy maradjanak otthonaikban és zárják be az ablakokat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.