Pesti Srácok

Sneider: jó lenne, ha nyugalom lenne a Jobbikon belül

Sneider: jó lenne, ha nyugalom lenne a Jobbikon belül

Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke reméli, hogy nem kell, hogy megforduljon a kilépés gondolata a fejében, és abban is bízik, másoknak sem kell majd otthagyniuk a Jobbikot - minderről az Azonnalinak beszélt.

Hogy ne sajnálnám, hogy Bencsik János kilépett, sajnálom, hogy idáig fajult ez a történet” – mondta el a Jobbik korábbi elnöke az Azonnalinak. Sneider Tamás arra a kérdésre, hogy követi e Bencsik János példáját, illetve, hogy megfordult e a fejében a kilépés, azt válaszolta, hogy reméli nem kell, hogy ez így történjen és abban is bízik, másoknak sem kell majd otthagyniuk a Jobbikot. Sneider elmondása szerint ő nem volt jelen azon a frakcióülésen, amelyen Bencsik János állítása szerint Jakab Péter azt mondta, hogy „már nincs szüksége a pártnak nemzet- és emlékezetpolitikára, mert megosztó”, ugyanakkor úgy vélte, hogy ha Bencsik ezt állítja, akkor az úgy is volt.Nyilván az új vezetőségnek mindenképp feladata, hogy békét teremtsen a Jobbikon belül” – tette hozzá a korábbi pártelnök. Hozzátette azt is: "jó lenne, ha nyugalom lenne a Jobbikon belül”.

További részletek az Azonnali oldalán, itt.

Forrás: Azonnali, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?