Pesti Srácok

Szijjártó: Jó döntés volt a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése

Szijjártó: Jó döntés volt a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése

Jó döntés volt a kormány részéről a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése tíz évvel ezelőtt, ezért is nyílt meg szerdán a magyar nagykövetség a kirgiz fővárosban, Biskekben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kirgiz-magyar üzleti fórumon.

A nagykövetség megnyitását megelőző rendezvényen jelen volt Szanzsar Mukanbetov gazdasági miniszter helyi üzletemberek társaságában. A magyar miniszter hangoztatta, hogy ma Magyarország a világgazdasági változások nyertesei közé tartozik, de ez nem valósulhatott volna meg, ha egy évtizede nem indul el a keleti nyitás stratégiája.

– fogalmazott Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Elmondta, hogy míg 2007-ben a világ beruházásainak 81 százalékát nyugati tőkéből valósították meg és a keletire 17 százalékos arány jutott, addig tavaly a keleti beruházások aránya már elérte az 58 százalékot, a nyugatié pedig a negyvenet. Hasonló volt a tendencia Magyarországon, ahol az összes beruházás 60 százaléka érkezett Keletről, valamint az összes új munkahely 40 százalékát is keleti beruházók hozták létre.

– hangsúlyozta a miniszter.

– tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország tavaly az Európai Unióban a leggyorsabb növekedési ütemet valósította meg. Szólt arról is, hogy szerdán folytatott politikai megbeszélései alapján kijelenthető: nincsen olyan nyitott politikai kérdés a két ország között, amely gátját jelentené az együttműködésnek.

– fűzte hozzá. A magyar miniszter, akit a nap folyamán fogadott Szooronbaj Dzsejenbekov államfő is, elmondta, hogy a kirgiz elnök áprilisban Magyarországra látogat, és a látogatással a kapcsolatokat a felek a stratégiai partnerség szintjére emelik. Kiemelte: e folyamat keretében nyitotta meg Magyarország nagykövetségét Biskekben. A képviseleten tizenegyen dolgoznak, elsődleges feladata pedig a kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztése.

– jelentette be Szijjártó Péter. Beszámolt arról, hogy ötvenmillió dolláros közös beruházási alap jön létre az Eximbank és nemzetközi partnerek részvételével. Magyarország továbbá segítséget ajánl fel a kirgizisztáni környezetvédelmi károk mentesítésére. A miniszter elmondta, hogy szeptembertől 75 kirgiz diák kezdi meg tanulmányait magyar felsőoktatási intézményekben. Emellett a kirgiz elnök tíz kormányzati tisztviselőt küld egy hétre Magyarországra, hogy tanulmányozzák a magyar gazdasági és strukturális átalakításokat, amelyek lehetővé tették a leggyorsabb növekedési ütemet az Európai Unióban. Szijjártó Péter végezetül szólt arról, hogy Magyarország nagyra becsüli azt erőfeszítést, amelyet Kirgizisztán tett a terrorizmus elleni küzdelemben, határainak védelmében; ellenőrzés alatt tartják a szélsőséges személyek és ideológiák áramlását.

– hangoztatta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.