Pesti Srácok

Túlfutott a leszállópályán és három darabra tört egy repülőgép Isztambulban, sokan megsérültek

null

Túlfutott a leszállópályán és egy zajvédő falnak ütközve három darabra tört egy utasszállító szerdán az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren. A közlekedési minisztérium közlése szerint a balesetben több tucatnyian megsérültek, halálos áldozatok azonban nincsenek.

A járművön tartózkodó 171 utas és a hatfős személyzet evakuálása folyamatban van. Isztambul tartomány kormányzói hivatala arról számolt be, hogy 52 sérültet szállítottak kórházba – jelentette az NTV török hírtelevízió. A légikikötőt lezárták a forgalom előtt, a gépeket a metropolisz másik nemzetközi repülőterére irányították át. A Pegasus török légitársaság belföldi járata Izmir városából érkezett Isztambulba. A videofelvételek alapján a gép orr-része kiszakadt a törzsből, és átcsavarodva fejjel lefelé fordult, egy hátrébb lévő ponton pedig tűz ütött ki, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók eloltottak. A farokrész leszakadt, de nem vált le teljesen.

Cahit Turhan török közlekedési miniszter az NTV élő adásában azt mondta, hogy az utasok egy jelentős része saját erejéből távozott a repülőgépből. Turhan egyúttal arra is rámutatott, hogy a Boeing 737-800 típusú gép a leszállást követően nem tudott lelassulni, és így kifutott a pálya mögötti mezőre. A tárcavezető mindazonáltal jelezte, hogy a gép pilótáival még nem tudtak kapcsolatot teremteni. A balesettel kapcsolatban a főügyészség nyomozást indított. Isztambul tartomány kormányzója, Ali Yerlikaya a helyszínre sietett, ahogyan a város rendőrkapitánya, Mustafa Caliskan is.

A Sabiha Gökcen forgalmát legutóbb január 7-én függesztették fel csaknem 24 órára, miután a Pegasus egyik érkező járata ugyancsak túlfutott a leszállópályán. Az akkori balesetben senki nem sérült meg, a gép 164 utasát csúszdákon mentették ki.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.