Pesti Srácok

A betegek és a dolgozók is biztonságban vannak a Szent János Kórházban

A betegek és a dolgozók is biztonságban vannak a Szent János Kórházban

Egyetlen betegre sem jelentettek veszélyt azok az orvosok és ápolók, akik közvetlen kapcsolatban voltak a Szent János Kórházban később koronavírussal fertőződött beteggel – derült az intézmény nyilatkozatából. Az a 16 fő, akik érintkeztek a koronavírusos beteggel, mind tünetmentesek; egy dolgozó a Szent László Kórház karanténjába, míg egy másik házi karanténba került – hívta fel a figyelmet az origo.hu.

A Szent János Kórház vezetése a magyarországi koronavírus-fertőzések feltűnésének első napján megalkotta a belső eljárásrendet, amelyet valamennyi betegellátásban dolgozó kollégával megismertetett. Az eljárásrendben rögzített veszélyeztetettségi szinteknek megfelelő védőeszközöket biztosították. Az alapvető (standard) óvó-védő rendszabályokban foglalt fertőzés-megelőzési előírásokat minden beteg ellátása folyamán be kell tartania az egészségügyi dolgozóknak. Minden fertőző beteggel foglalkozónak sebészi maszkot kell viselnie. A kézhigiénés szabályok betartása mellett az egészségügyi dolgozóknak bármely fertőző légúti megbetegedés tüneteit mutató beteg ellátása esetén sebészi orr-szájmaszkot kell viselnie, függetlenül attól, hogy felmerül-e az új koronavírus megbetegedés lehetősége – közölte az intézmény.

Az érintett osztálynak a fertőző beteg elkülönítése után a havi rendelkezésre bocsátott sebészi orr-szájmaszkokon kívüli, soron kívüli plusz mennyiséget biztosított az intézmény. Az aerosol képződéssel járó beavatkozások és vizsgálatok (mintavétel, intubáció, lélegeztetés) kivételével a sebészi orr-száj maszk viselése is kellő védelmet nyújt a dolgozóknak a beteg ellátása során. Az ápolók és orvosok részére az alkoholos kézfertőtlenítőszer biztosított. Tervezett ellenőrzések, oktatások a kórházban rendszeresen folynak. Mivel a beteg állapota tartósnak bizonyult és nem javult, influenza- és koronavírus-teszt elvégzését kezdeményezték. Amikor mintavételre került sor, a speciális egyéni védőeszközök – megfelelően illeszkedő FFP3 respirátor (légzésvédő), védőszemüveg vagy arcvédő, kesztyű (egyszer használatos), védőruha vagy köpeny (hosszú ujjú, egyszer használatos, vízlepergető anyagú) – mind rendelkezésre álltak az osztályon – közölte az intézmény.

Az összes dolgozó kapott maszkot

PestiSracok facebook image

A kivizsgálás alatt álló beteg laboratóriumi vizsgálatának eredménye alapján az eset besorolása megerősített esetre változott, mivel a teszt pozitív eredményt adott. A minta pozitív voltának megerősítése után valamennyi dolgozó (beleértve a takarítókat is) sebészi maszkot kapott, és az érvényben lévő irányelveknek megfelelően ebben folytathatják is a munkát, a betegekre veszélyt nem jelentettek. A beteg szállítható állapotban volt, így mentővel a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe (DPC) szállították március 12-én, ahol a további elkülönítését és ellátását biztosítják. A COVID-19 fertőzött kontaktja minden olyan személy, aki jelenleg nem mutat tüneteket, de kapcsolatban volt vagy kapcsolatban lehetett egy COVID-19 beteggel. A fertőződési kockázat függ az expozíció szintjétől, ami egyúttal meghatározza a megfigyelés típusát is. Az expozíció szintjének meghatározása esetenként nehéz lehet, és szükségessé teszi az eset kikérdezését.

Jól vannak a dolgozók

A Budapesti Népegészségügyi Főosztály munkatársai március 12-én reggel elvégezték a kontaktkutatást. Ennek eredményeképpen 16 közvetlen kontaktust állapítottak meg. Róluk egyedi elbírálás szerint döntött március 13-án reggel a tisztifőorvos az egyéni kikérdezést követően. A lehetséges óvintézkedések szerint a kontaktok a Szent László Kórház karanténjába vagy otthoni karanténba kerülnek, vagy védőfelszerelésben folytathatják a munkát. Jelenlegi állapotuk szerint mind a 16 dolgozó tünetmentes. Az érintett kontakt dolgozók közül egy dolgozót a Szent László Kórházban helyeztek karanténba, egy dolgozó otthoni karanténba került; hogy a hatóság hogy döntött a többi dolgozó sorsáról, arról információt nem kapott a Szent János Kórház.

Virucid hatású szerrel takarítanak

Nem volt olyan dolgozónk, akit csütörtökön nem engedtünk haza. Akit a hatóság nem keresett meg, azt hazaengedtük, és ma is jöhetett dolgozni. A feltétel az volt, hogy tüneteik ne legyenek, és maszkban dolgozzanak. Az osztály többi betege nem érintkezett a koronavírusos beteggel. A betegek tesztelését nem tervezzük, erre lehetőségünk sincs. Hatósági elrendelés ez irányban nem történt – írja a kórház. A kontaktkutatás mindenkire kiterjedt, aki a beteg ápolásában vasárnap óta részt vett, így természetesen a többi dolgozó kockázati besorolása is megtörtént. A beteg távozását követően ellenőrzött zárófertőtlenítés történt, amit hidrogén-peroxidos ködöléssel egészítettek ki. A takarítók vezetőjének felhívták a figyelmét az osztály folyamatos fertőtlenítésének ellenőrzésére, a kórházhigiénia részéről is ellenőrzik a takarítást. A kórház egész területén virucid hatású szerrel történik a takarítás.

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.