Pesti Srácok

A BKV naponta fertőtleníti az utasokkal érintkező felületeket

A BKV naponta fertőtleníti az utasokkal érintkező felületeket

A koronavírus-járványt megelőző intézkedések keretében a BKV elrendelte járművein az utasokkal érintkező felületek napi fertőtlenítő takarítását – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Emellett a korábban a metrókon, valamint a mozgólépcsők korlátjain alkalmazott, higiéniai bevonatot képező plusz technikát kiterjesztették a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító, nagykörúti vonalon éjjel-nappal közlekedő Combino villamosokra is – tudatta a BKV pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Kitértek arra is, hogy a titándioxid-bevonat hatására kilencven százalékkal csökken a szennyezettség, és ezzel a kórokozók megjelenésének esélye. Közölték: akcióterv készült, amely egyebek mellett tartalmazza a védelmi intézkedéseket, a takarítási és aktív, rendszeres fertőtlenítési rendelkezéseket, és azt is, hogy megbetegedés gyanújának esetén milyen munkarendben kell vagy lehet dolgozni. Kiemelt hangsúlyt fektetnek munkatársaik és utasaik rendszeres és maradéktalan tájékoztatására is – írták. A társaság igazodik a tisztifőorvos, a kormányzati, valamint a fővárosi operatív törzs javaslataihoz is – olvasható a BKV közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: Máthé Zoltán/MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.