Pesti Srácok

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a hallgatók túlnyomó része fegyelmezett

null

A Semmelweis Egyetem hallgatóinak túlnyomó része fegyelmezett, azért is, mert ismerik az egyes betegségek lefolyását – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány a koronavírus elleni védekezésért. Közölte: intézménylátogatási tilalmat rendelnek el a magyarországi egyetemeken. Mostantól az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületek bezárnak. Merkely Béla hangsúlyozta: bár az orvostudományi oktatásban kifejezetten fontos a gyakorlat, meg fogják tudni oldani, hogy a hallgatók – ha később is –, de befejezzék a tanévet. A rektor kitért arra is, hogy már régóta figyelik más egyetemek gyakorlatát. Már be is szereztek egy, a többi között a Harvard Egyetem által is használt rendszert, amely segítségével videokonferenciával is tarthatnak előadásokat. Merkely Béla azt is elmondta: hallgatóit arra kérte, hogy a távoktatás alatt is adjanak vért.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.