Pesti Srácok

Államtitkár: Szigorúbb fellépésre van szükség a szemetelőkkel szemben

Államtitkár: Szigorúbb fellépésre van szükség a szemetelőkkel szemben

Szigorúbb fellépésre van szükség a hulladékgazdálkodás rendjét megszegőkkel szemben – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön, Lillafüreden.

Boros Anita a Nő a partnerség konferencián tartott előadásában közölte: a kormány klíma- és természetvédelmi akciótervének egyik legfontosabb vállalása az illegális hulladéklerakók felszámolása Magyarországon.

– tette hozzá. A végrehajtásban meghatározó szerepet szánnak az újonnan létrejövő Hulladékgazdálkodási Hatóságnak – mondta, jelezve, hogy a szervezet országos hálózatként és a társhatóságokkal szoros együttműködésben működik majd. Hozzátette: a visszaélések felderítését és dokumentálását segítő eszközöket is fejlesztenek. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a hulladékgazdálkodás, valamint az illegális lerakók felszámolása gazdasági érdek is, hiszen az összegyűjtött és szelektíven kezelt kommunális, illetve ipari hulladék komoly értéket képvisel, és a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával szinte teljesen újrahasznosítható. Boros Anita emlékeztetett, hogy a klíma- és természetvédelmi akciótervnek hangsúlyos eleme az egyszer használatos műanyagok betiltása is, egyúttal az egészségre leginkább ártalmas műanyagok kiváltása is fontos feladat. A direkt intézkedések mellett szükség van a szemléletformálásra és a környezettudatos magatartás kialakítására is, ezt pedig idén, a fenntarthatóság évében a tárca tematikus rendezvénnyekkel és pályázat meghirdetésével is ösztönzi.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.