Pesti Srácok

Argentínában országos karantént rendelt el az államfő a koronavírus miatt

null

Az egész országra kiterjedő karantén lesz érvényben március 31-ig Argentínában – jelentette be Alberto Fernández argentin elnök helyi idő szerint csütörtökön, miután megvitatta a tartományi kormányzókkal a koronavírus terjedése miatt szükséges intézkedéseket.

Fernández közölte, hogy március végéig a polgárok kizárólag élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás céljából hagyhatják el otthonaikat. A tilalom nem vonatkozik orvosokra, ápolókra, rendőrökre, élelmiszer-, gyógyszer- és olajipari dolgozókra, ők bejárnak majd a munkába. Az elnök szerint közegészségügy veszélyeztetése címén felelősségre vonhatják azokat, akik indokolatlanul tartózkodnak otthonaikon kívül. A karantén betartására rendőrjárőrök fognak ügyelni.

Jelenleg Argentínában 128 koronavírussal fertőzöttről tudnak a hatóságok, és eddig hárman haltak bele az újfajta kórokozó előidézte Covid-19 nevű betegségbe. Argentína más latin-amerikai országokhoz hasonlóan a minap zárta le határait, két hétre felfüggesztette az oktatást az iskolákban, de a hatóságok eddig csak kérték a polgárokat, hogy maradjanak otthon, nem foganatosítottak kötelező lakhelyelhagyási tilalmat.

Ugyancsak csütörtökön a latin-amerikai országok nagyobb légitársaságai – a többi között a chilei LATAM, a kolumbiai Avianca, a mexikói Aeroméxico és a panamai Copa Airlines – jelentős mértékben korlátozták a nemzetközi repülőjáratok indítását és fogadását, Panama és Kolumbia pedig egy hónapig tartó általános utazási tilalmat rendelt el. A chilei parlament csütörtökön bejelentette, hogy a koronavírus okozta válság miatt október 25-re halasztja el az eredetileg április 26-ra tervezett népszavazást az új alkotmány elfogadásáról.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.