Pesti Srácok

Bulgária sem kér az illegális migránsokból, megerősítették a határvédelmüket

null

Bulgária mintegy tízezer menedékkérő elszállásolására elegendő befogadóképességgel rendelkezik a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) értékelése szerint, míg a szomszédos Görögország teljességgel túlterhelt - közölte Milena Nikolova, az IOM bulgáriai képviseletének szakértője hétfőn Szófiában a közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

"Ha mintegy tízezren érkeznének Bulgáriába, nem jelentene gondot az emberek befogadása, elszállásolása, orvosi kivizsgálása, illetve az elsődleges szükségleteik biztosítása" - hangoztatta Nikolova. Úgy vélekedett, nem kell aggódni egy nagyobb menekültáradat esetén sem. A dpa német hírügynökség felidézte, hogy a menekültügyi válság idején 2015-ben, illetve 2016 elején Bulgária inkább tranzitország volt a migránsok számára, mert a legtöbb menedékkérő amúgy sem akart az Európai Unió legszegényebb tagállamában sokáig maradni. A szakértő szerint, a menekülttáborok és az átmeneti befogadóközpontok kihasználtsága jelenleg "szinte nulla".Görögország és Bulgária is megerősítette határvédelmét, miután Ankarában pénteken közölték, hogy Törökország "már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket", és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy kivezényelték a határra a csendőrséget a 259 kilométer hosszú bolgár-török határ védelmének megerősítésére. Hangsúlyozta: az illegálisan érkező migránsokat Bulgária nem fogadja be.

Forrás: MTI, fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.