Pesti Srácok

Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

null

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt.

A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg. Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, hogy a magyarországi szervezőkkel megállapodtak: május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta: Budapest továbbra is elkötelezett az Európa-bajnokság mellett; a kontinensviadal – amelyet 1926-ban éppen a magyar fővárosban rendeztek meg először – minden szezon egyik csúcspontja. Hozzátette: türelmesnek kell lenni, és fontos, hogy az európai helyzet rendeződjön, ugyanis az Eb elképzelhetetlen a szurkolók nélkül, akik rendre megtöltik a Duna Arénát, az általuk létrehozott varázslatos légkör pedig a védjegye lett a budapesti versenyeknek. Szabó Tünde megjegyezte: a vizes sportok képviselőit rendkívül komolyan sújtotta a koronavírus-járvány, ugyanis a korlátozott medencehasználat miatt nem tudnak megfelelően felkészülni.

A LEN a tervek szerint a masters Európa-bajnokságot – amely eredetileg május 24-én kezdődött volna – is megrendezné; ennek időpontját később jelentik be. A jegyvásárlást mindaddig felfüggesztik, amíg nincs meg a versenyek új dátuma. Ekkor a korábban az eseményre jegyet váltott belépők az új menetrend szerint lesznek érvényesek, így például az eredetileg a május 16-i (szombat) úszódöntőkre szóló jegyek a módosított időpont hatodik versenynapjának úszódöntőire, ugyanazon versenyszámokra, ugyanazon szektor/sor/székszámra lesznek felhasználhatóak. Mindazon jegytulajdonosoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak majd ellátogatni az új időpontra kijelölt versenyekre, az esemény hivatalos jegyértékesítő partnere, az Eventim visszatéríti a jegyek (banki jutalékkal csökkentett) árát. Ezen igényüket a végleges dátum kihirdetését és a jegyértékesítés újraindítását követően a jegyvásárlók az [email protected] elérhetőségen tudják majd jelezni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.