Pesti Srácok

Európa számos országában bevetik a nemzeti hadseregeket a járvány elleni védekezéshez

null

A legnagyobb európai országban már mozgósították a hadsereget is a koronavírus elleni küzdelem érdekében; a katonák nemcsak a karanténok ellenőrzésében, hanem a fertőzöttek kezelésében, sőt, még a lélegeztetőgépek gyártásában is besegítenek. Magyarországon is készen áll arra a Honvédség, hogy segítsen a járvány elleni küzdelemben; több intézkedést is kilátásba helyeztek, amelyben a katonáink kulcsfontosságú szerepet játszhatnak, legyen szó akár logisztikai intézkedésekről, akár kulcsfontosságú vállalatok működésének biztosításáról. A Portfolio összeállítása arra világít rá, hogy Európa legnagyobb országai hogy használják hadseregüket a koronavírus elleni küzdelemben, és azt is, hogy milyen intézkedések történhetnek Magyarországon.

Nagy-Britannia

A britek húszezer katonát helyeztek készültségbe, akik részét képeznék egy nagyobb támogatási erőnek, amely szükség esetén vészhelyzeti kórházakat tudna létesíteni és működtetni üres szállodákban, illetve segítenék a rendőröket a járvány során adódott különleges feladataikban is. A következő héten kezdik meg százötven katona kiképzését kifejezetten arra a célra, hogy oxigénszállító tartálykocsikat vezessenek, később pedig egyéb logisztikai és szállítási feladatokat is elláthat a brit hadsereg.

Olaszország

PestiSracok facebook image

Olaszországban a járvány előrehaladott állapota miatt már számos feladatra bevetették az ország haderejét: katonák segítenek a bezárások, karanténok kivitelezésében, ellátnak logisztikai feladatokat, illetve segítenek a túlterhelt kórházaknak is. A napokban például egy katonai konvoj szállította el a járvány áldozatainak holttesteit Bergamóból, miután a kórház annyira túl lett terhelve, hogy nem tudta őket elhamvasztani. A katonák részt vesznek a hiánycikké vált lélegeztetőgépek gyártásában is. Az országban egyébként nemcsak az olasz katonák vonultak az utcákra, hanem segítenek a járvány megfékezésében a helyi szolgálatot teljesítő amerikai katonák, tengerészek is. Több külföldi katona is megfertőződött már Olaszországban a koronavírus elleni küzdelem közben. A járvány egyébként annyira kiterjedt Olaszországban, hogy még a vezérkari főnök, Salvatore Farina is elkapta a koronavírust, miközben már több, mint kétezer-ötszáz ember halt bele koronavírus-fertőzésbe az országban.

Németország

A németek is mozgósították véderejüket: a Bundeswehr a fertőzöttek kezelésében, szállítási feladatok ellátásában és a rendőrség feladatainak támogatásában segít majd. Behívót kaptak azok a tartalékosok is, akik rendelkeznek orvosi képzettséggel. A német kormány egyébként elsősorban amiatt aggódik, hogy a lengyel határ lezárása miatt komoly logisztikai problémák alakulhatnak ki, amelyek megoldásában a haderő is segíthet. A Bundeswehr sem immunis a vírus által okozott közvetlen problémákra: bezárták a haderő legnagyobb tiszti akadémiáját, miután három fertőzöttet diagnosztizáltak az intézményben, illetve karanténba került a hadsereg vezérkari főnöke, Alfons Mais is.

Franciaország

Franciaországban Macron elnök háborút hirdetett a koronavírus ellen, ami többek közt a hadsereg bevetésében is manifesztálódik. A katonák itt is többek között a karantén betartását fogják ellenőrizni, illetve logisztikai, egészségügyi feladatokat látnak majd el. A napokban olyan eset is előfordult, hogy katonai kórházakba szállítottak koronavírus-fertőzötteket annak érdekében, hogy tehermentesítsék a polgári kórházakat Mulhouse-ban és Colmarban.

Spanyolország

Spanyolországot tizenöt napra zárták le a hatóságok, a katonaság és a rendőrség együttesen tartatják be az országos karantént. A hadsereg vészhelyzeti egységét a nagyobb városokba küldték be őrjáratozni; ebbe beletartozik Madrid, Valencia, Sevilla, Zaragoza, León, Las Palmas és Santa Cruz de Tenerife is. Spanyolországban van egyébként a második legtöbb fertőzött Európában; a hadsereg bevetése mellett állami irányítás alá helyezték a magánkórházakat és az élelmiszerboltokon, gyógyszertárakon kívül mindent bezártak.

Magyarország

Magyarországon szerencsére még nem olyan drasztikus a helyzet, mint a nagyobb nyugat-európai országokban, de a Honvédségnek már most kulcsfontosságú szerep jutott a járvány megfékezésében. A napokban kezdte meg Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport. Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon; ebbe a körbe csaknem száznegyven létfontosságú szolgáltató cég tartozik. Csütörtöktől hetvenegy vállalatnál működnek különleges irányítási törzsek. Az akciócsoportok feladata egyelőre annyi, hogy nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát; fő céljuk a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent; szükség esetén akár át is vehetik ezek az egységek a cégek irányítását. Péntektől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az utcákon is. Korábban azt is jelezték a hivatalos szervek, hogy szükség esetén készen állnak a katonáink arra is, hogy az ország élelmiszer-ellátásnak zavartalan működésében is segítsenek, illetve rendelkezik a Honvédség egy mobil laborral is, amit szolgálatba tudnak állítani.

Forrás, fotó: Portfolio

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.