Pesti Srácok

Kocsis Máté: A járványügyi helyzet indokolja, hogy a kormány cselekvőképessége megmaradjon

null

A kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, ami egy rendkívüli jogrend bevezetését jelenti, melyet időről-időre meg kell hosszabbítani, amihez az ellenzékkel való egyeztetésre, tárgyalásra van szükség. A kormány szeretné bevezetni a rendkívüli jogrendet, hogy az ezzel kapcsolatos egyeztetések ne lassítsák a járvány elleni folyamatot. A részletekről és a koronavírus törvény fontosságáról Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt Bayer Zsolt műsorvezetővel.

Kocsi Máté elmondta a kormány célja, hogy azonnal meglehessen hozni a szükséges döntéseket, március 24-én kedden a parlamentnek ezt kell meghosszabbítania, ahhoz, hogy ez megszülethessen el kell térni a házszabálytól, hiszen más esetben ez nem mehetne végbe ilyen rövid idő alatt. Házszabálytól eltérés azonban csak az országgyűlés négyötödével valósulhat meg, azaz az ellenzékre is szükség van a döntés meghozatalához.

A frakcióvezető tudatta, hogy a hétpárti egyeztetések egészen konstruktív és jó szellemben zajlanak, néhány képviselőt leszámítva, akiket nem nevezett meg, hiszen jelenleg nem a politikai csatározás a cél. Több ügyben is folynak egyeztetések, nem csak a koronavírus törvényről, hanem többek között a parlament működéséről. Kocsis Máté bizakodó, úgy gondolja, hogy kellő mennyiségű képviselő fog szavazni. Vannak feltételek és folyamatos a „politikai izmozás”, de az igazságügyi miniszter által benyújtott törvényszöveg teljesen világos és átlátható felhatalmazást ad a kormánynak, ráadásul a koronavírus törvényben benne van egy nagyon fontos rész miszerint „ Az országgyűlés a kormány korábban említett jogkörét a rendelet szerinti humán járvány megelőzése, kezelése, felszámolása továbbá káros hatásainak megelőzése és elhárítása céljából gyakorolhatja”.

Néhány vélemény szerint a törvény korlátlan felhatalmazást adna a kormánynak, azonban ez nem igaz, a járvány megfékezésére és elhárítására vonatkozik, a szöveg is tartalmazza, hogy mindez szükséges és arányos mértékben történik.

- mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Forrás: HírTV; Fotó:MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.