Pesti Srácok

Kormányszóvivő: Hamar tett tudatos lépéseket a kormány a járvány megfékezéséért

null

Hamar tett tudatos lépéseket a kormány a koronavírus-járvány terjedésének fékezéséért és az emberek védelméért – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

Mint mondta: több nappal, héttel hamarabb hirdették ki a veszélyhelyzetet és záratták be az iskolákat, szórakozóhelyeket Magyarországon, mint Ausztriában és Olaszországban.

– emelte ki.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra, hozzáfűzve: a következő napokban a csoportos megbetegedések szakaszából a tömeges fertőzés szakaszába léphet a járvány. A kormányszóvivő a kijárási tilalommal kapcsolatban azt mondta, hogy arról csak a kormány dönthet, ha pedig szükség lesz rá, el is fogja rendelni. Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által felállított akciócsoportok között vannak olyanok, amelyeknek az a feladata, hogy olyan hatóanyagokat keressenek, amelyek módosítással vagy vegyítéssel alkalmasak a betegség kezelésére.

– tudatta. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet, hogy a járvány elleni védekezés leghatékonyabb módja, ha minél többen otthon maradnak.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.