Pesti Srácok

Parragh László: Özönlenek a vállalkozók segélykérései a koronavírus miatt

null

Egy autókereskedő a járvány miatt visszalépő vevő miatt, egy szakács pedig a tizedére csökkentett fizetése miatt fordult segítségért a kamarához. Olyan sok megkeresést kaptak, hogy szinte fel sem tudják dolgozni a panaszokat – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, az interjút az Origo szemlézte.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a napilapnak azt mondta, örül, hogy a kormány gazdaságvédelmi döntései közé bekerültek a javaslataikból, de szerinte nagyon nehéz megmondani, hogy mi mindenre lesz még szükség.

– hívta fel a figyelmet a kamara elnöke. A vállalkozásoktól érkezett segélykérésekről Parragh László azt mondta, hogy szélsőségesek és döbbenetes mennyiségben futnak be. Hozzátette: olyan sokan fordulnak hozzájuk, hogy szinte fel sem tudják dolgozni a panaszokat. Példákat is említett: egy autókereskedő egy vitás eset rendezésében kért segítséget. Hetvenegy éves ügyfele megrendelt egy autót, le is előlegezte, majd a kocsi megérkezése után azt mondta, hogy adják vissza a pénzét, mégsem kéri az autót, mert ilyen helyzetben nem biztos, hogy használni fogja. Egy szakács pedig azért kereste meg őket, mert a hatszázezer forintos nettó fizetését az étterem minimális forgalmára hivatkozva a tulajdonos nettó hetvenezerre csökkentette, ő pedig nem tud megélni a feleségével és két gyerekével. Parragh László brutális hatásokra számít a koronavírus-járvány miatt.

PestiSracok facebook image

– mondta a Magyar Nemzetnek. Parragh László nagyon nagy hibának tartja a 2008-as világválsághoz hasonlítani a most kialakult helyzetet.

– vélekedett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László szerint nem szabad azokhoz az eszközökhöz nyúlni, amelyeket 2008-2009-ben az akkori kormány bevetett.

– tette hozzá, kiemelve: nem állhat le mindenütt a munka, mert annak súlyos következményei lesznek. Parragh László úgy gondolja, hogy a magyar gazdaság sokkal erősebb, mint azt sokan gondolnák.

– jelentette ki. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az eddig rekordokat döntő budapesti turizmusról pedig azt mondta, hogy legalább egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy lábra álljon.

– mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László.

Forrás: Origo, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.