Pesti Srácok

Svédországban már közel százan meghaltak – most kezdik korlátozni a gyülekezést

null

Svédország vasárnaptól betiltja az ötven főnél népesebb rendezvényeket a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében – jelentette be Stefan Löfven svéd kormányfő.

– mondta pénteki stockholmi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Svédország, ahol a Covid-19 járványnak péntekig 92 halálos áldozata és 3046 fertőzöttje volt, a szomszédjaihoz képest viszonylag enyhe intézkedéseket hozott eddig. A kormány pénteki döntését a közegészségügyi hivatal döntését követően hozta meg. Svédországban március 11-től az 500 fősnél nagyobb rendezvények megtartása tilos, ami miatt több nyilvános rendezvény elmaradt. Tilosak a tüntetések, a nyilvános előadások, a színházi előadások, a koncertek, az istentiszteletek és a sportesemények.

A dél-finnországi Uusimaa (Nyland) tartományban, ahol Helsinki is található, rendőrök fogják ellenőrizni a tartományból való, illetve oda irányuló szükségtelen közlekedésre leállítására vonatkozó új szabályozás betartását az erre vonatkozó hivatalos jóváhagyás után. Krista Kiuru szociálisügyi miniszter a héten közölte: azért döntöttek így, hogy megakadályozzák a fertőzés átterjedését Uusimaáról az ország többi részére. Finnországban eddig összesen 958 megerősített esetet tartanak nyilván – túlnyomó többségüket Uusimaában –, a járványnak 5 halálos áldozata volt. A rendelkezés, amely április 19-ig lesz érvényben, mintegy 1,7 millió embert, azaz a finn népesség felét érinti.

PestiSracok facebook image

Napi 5000-re növelték Dániában a naponta elvégezhető vírustesztek számát – közölte pénteken a dán régiók hivatala. Eddig Dániában átlagosan napi 1000 vírustesztet tudtak elvégezni. A dán egészségügyi minisztérium által működtetett Állami Szérum Intézet (SSI) adatai szerint eddig 17 275 dánon végeztek el vírustesztet. Az országban 2010 igazolt fertőzöttet és 52, SARS-CoV-2 vírus okozta halálesetet tartanak nyilván.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.