Pesti Srácok

Szánthó Miklós: Jó célok érdekében megengedhető az állami beavatkozás

Szánthó Miklós: Jó célok érdekében megengedhető az állami beavatkozás

Jelentős különbségek vannak az európai és amerikai konzervativizmus között, például annak kapcsán, hogy az államnak mennyire szabad beavatkozni a gazdaságba – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió Világ című műsorában. A szakértő a műsorban kifejtette, az állami beavatkozás-ellenesség ellenére, ha van egy jó cél, akkor ez megengedhető dolog, akkor is, ha ezt az állam csinálja.

Amióta Trump elkezdett kampányolni, még a megválasztása előtt felszínre hozta azokat a nemzeti patrióta-konzervatív érzéseket az Egyesült Államokban, amelyekről már azt gondolták sokan, hogy az Obama adminisztráció alatt eltűntek. Amióta Trump az elnök ez egyre erősebben jelen van, és nem is szégyellik ezeket az értékeket, a nemzeti szuverenitás pártján állnak, a határvédelem pártján, a hazaszeretet, az élet pártján, a munkahelyteremtés politikájának, a munka tiszteletének a pártján– mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió Világ című műsorában.

Mint mondta, vannak különbségek az európai és az amerikai konzervativizmus, vagy jobboldal között, például annak kapcsán, hogy az államnak mennyire szabad beavatkozni a gazdaságba. Az amerikai konzervatívoknál van egy alapvető ódzkodás a központi hatalomtól, az államhatalomtól, de sokkal inkább hasonlatos ahhoz, mint ami az európaiak szkepszise Brüsszel felé. Inkább arról van szó, hogy az amerikai tagállamok fenntartással viseltetnek a szövetségi kormányzat irányába.

– tette hozzá. Az állami beavatkozás-ellenesség ellenére, ha van egy jó cél, akkor ez megengedhető dolog, akkor is ha ezt az állam csinálja.

Európában a probléma abban gyökerezik, hogy az egész európai kultúrkör – nem pusztán a második világháborúból fakadó bűntudat kultusztól vezérelve – az egész eddigi történelmét megakarja tagadni. Ez egy jellemző trend az Egyesült Államokban is. Európában főleg, az egész eddigi múltunkat az európai civilizáció térhódítását, aminek keresztény az alapja, vagy a zsidó-keresztyén kultúrkör, azt a bűnös, fehér, heteroszexuális férfiak térhódításaként bélyegzik meg. Azt mondják, hogy ez kirekesztő, hódító, leigázó jellegű volt, ebből fakadóan pedig bűnös volt, tehát múltunk a bűnös – mondta el Szánthó Miklós.

Kitérve, a kommunizmus is azt hirdeti, hogy majd egy elit csapat legyőzi az Európában addig uralkodó szellemiséget, és a probléma az, hogy a múlt nélkül, a múltbeli énünknek vallása és vállalása nélkül nincs identitás.

Anélkül nem tudjuk definiálni saját magunkat, a hazánkat, a nemzetünket, a kontinensünket, nem tudjuk megvallani, hogy mik azok az európai értékek, hogyha a múltunkkal nem vagyunk tisztában, és azt nem tiszteljük, hangsúlyozta.

– fűzte hozzá.

Forrás: hirado.hu; Fotó:Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.