Pesti Srácok

Tállai András: négyhavi járulékot nem kell befizetnie több tízezer, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásnak

Tállai András: négyhavi járulékot nem kell befizetnie több tízezer, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásnak

A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól a magyar gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében; a szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után hetvenegyezer forintról mond le havonta az államkassza, csak azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék dolgozóik állását – nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek.

Az utóbbi két hét gazdaságvédelmi intézkedései csaknem kilencvenmilliárd forintot hagynak a magyar gazdaságban – emlékeztetett az államtitkár hozzátéve, hogy a kormány jelenleg minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagján dolgozik. Tállai András a gazdaságvédelmi intézkedések közül a nehéz helyzetbe került cégek négyhavi járulékmentességét emelte ki. Közölte, az azonnali segítségre szoruló mintegy tizenhárom ágazatban, így a turizmusban, a taxis és belvízi személyszállításban, a vendéglátó-, szórakoztató-, média- és filmiparban tevékenykedőkre, továbbá a szerencsejáték-, előadóművészi, rendezvényszervezői, fizikai közérzet javító és sportszolgáltatást nyújtó gazdálkodókra, speciális szabályokat hozott a kormány. Ezekben az ágazatokban márciusra, áprilisra, májusra és júniusra vonatkozóan a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül pedig kizárólag a négy százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni 7710 forintos legmagasabb összegben – sorolta az adóügyi könnyítéseket az államtitkár.

Tállai András leszögezte: az adócsökkentés jelentős segítséget nyújt a koronavírus-világjárványnak leginkább kitett gazdasági szereplőknek. Az államkasszának nem kell megfizetni a 17,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót és a másfél százalékos szakképzési hozzájárulást, illetve a munkavállalótól is csak a személyi jövedelemadót, illetve maximum 7710 forint járulékot kell levonni. Így egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után havi hetvenegyezer forintról mond le a költségvetés azért, hogy megvédje az érintett szektorban dolgozók munkáját.

A kormány a munkahelyek megvédése mellett, a lehető leggyakorlatiasabb segítséget nyújtja a vállalkozásoknak – tért ki a jogi szabályozásra az államtitkár. A koronavírus világjárvány hatásának leginkább kitett tizenhárom ágazatban tevékenykedőknél nem a papír szerinti – vagyis a bejelentett tevékenység – számít, hanem az elmúlt fél évben valójában és ténylegesen végzett tevékenység. Így például nem mérvadó az, hogy szerepel-e a cég társasági szerződésében vagy más nyilvántartásában a járulékkedvezményre jogosító tevékenység vagy sem. Csak az számít, hogy a március 24-ét megelőző hat hónapban melyik tevékenységből szerezte a vállalkozás a legtöbb bevételét. A mentesség akkor jár, ha az úgynevezett tényleges főtevékenységből származó összeg meghaladta az összbevétel harminc százalékát, és ha a tevékenységi kör a járulékkedvezményre jogosító tevékenységek között szerepel – emelte ki az államtitkár. Tállai András elmondta, hogy a négyhavi járulékmentesség nemcsak az általános szabályok szerint adózó egyéni vállalkozókat és cégeket érinti, hanem a kivásokat is, hiszen a járulékkedvezménnyel érintett kivások esetében, a kisvállalati adó alapjába nem kell beleszámítani a személyi jellegű kifizetések összegét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.