Pesti Srácok

Túl későn intézkedhettek Belgiumban a koronavírust illetően

null

Belgiumban mostanra már a koronavírus fertőzöttek száma bőven meghaladta a kétezret, a halálos áldozatok száma pedig 67. A kormány a héten kijárási tilalmat vezetett be, ám lehet, hogy későn hoztak meg bizonyos intézkedéseket, a járvány ezért is ölthetett ekkora méreteket a kis országban. Érdekes párhuzamot is lehet vonni például a visegrádi országokkal, ahol az intézkedések időbelisége nagyjából megegyezik Belgiummal. Azonban míg a belgáknál a szabályozások meghozatalakor már többszáz beteg volt, addig a V4-es országoknál még csak pár tucat volt a fertőzöttek száma az első intézkedésekkor.

Ahogy számos európai országban, úgy Belgiumban is megjelent az új típusú koronavírus. Az országban február 4-én jelent meg az első fertőzött, aki egy Kínából hazatért férfi volt. Ezután egy ideig stagnált a vírus a belgáknál, március elején azonban hatalmas méreteket kezdett ölteni. Mindössze öt nap alatt, március 1. és 6. között kettőről 109-re, március 15-ről 16-ra pedig 886-ról 1058-ra nőtt a fertőzöttek száma, jelenleg pedig 2815 regisztrált esetről lehet tudni.

Belga egészségügyi miniszter: a rendkívüli helyzet legalább további nyolc hétig fennmarad

Noha Belgium lakossága fegyelmezetten követi a koronavírus visszaszorítása érdekében bevezetett vészhelyzeti intézkedéseket, a járványügyi helyzet alakulása miatt a rendkívüli rendelkezések legalább további nyolc hétig érvényben maradnak - mondta Maggie De Block egészségügyi miniszter a De Zondag című flamand nyelvű belga hetilapnak vasárnap.

PestiSracok facebook image

A miniszter hangsúlyozta, annak érdekében, hogy elkerüljék egyszerre túl sok ember kórházi kezelését, a kormány szigorú intézkedéseket hozott a járvány okozta megbetegedések számát jelző növekedési görbe elsimítására.

– fogalmazott.

Noha Belgiumban csak részleges kijárási tilalom van érvényben, Maggie De Block azt kérte: "mindenki maradjon otthon". A miniszter tájékoztatása szerint a szövetségi kormány egymilliárd eurót különített el a kórházak számára a koronavírus-járvány okozta megnövekedett nyomás kezelésére. A rendkívüli támogatás legkésőbb április közepén érkezik meg a kórházakhoz, ami lehetővé teszi számukra, hogy elegendő likviditással rendelkezzenek kiadásaik fedezéséhez. Ilyen a felszerelések beszerzése, a betegek kórházak közötti elosztásának költségei, valamint a személyzet fizetése is - mondta.

Azt is közölte, hogy a koronavírus-tesztek iránti növekvő kereslet összehangolása érdekében munkacsoportot hoztak létre a tesztelési kapacitás maximalizálása érdekében. A csoport munkájába klinikai és kórházi laboratóriumok, orvosi egyetemek, biotechnológiai és gyógyszeripari vállalatok, valamint kereskedelmi partnerek vesznek részt, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetése szerint a járvány tetőzését követően is elengedhetetlen a vírus terjedésének intenzív nyomon követése az újabb megfertőződések elkerülése érdekében - mondta.

– fogalmazott.

Vasárnap nyilvánosságra került sajtóinformációk szerint a Belgiumba pénteken érkezett mintegy ötmillió sebészeti védőmaszk nem nyújt hatékony védelmet a cseppfertőzés útján terjedő koronavírus-megbetegedés ellen. Pierre-François Laterre, a brüsszeli Saint-Luc egyetemi klinika intenzív osztályának vezetője szerint a sebészeti maszkok nem nyújtanak abszolút védelmet sem a kórházi személyzet, sem pedig a szállítmány második számú kedvezményezettjei, az idősotthonok lakói számára sem.

A semminél jobb, azonban nem elégséges

– fogalmazott.

A La Libre Belgique című belga napilap vasárnapi cikkében arról írt, hogy a megfelelő védelem hiánya miatt a kórházakban dolgozók közt nő a megbetegedés miatti aggodalom. Leginkább attól tartanak, hogy nem tudják megfelelően ellátni a betegeket az elkövetkező napokban és hetekben, mivel a kórházakban lassan elfogy a részecskeszűrővel ellátott FFP2-es és FFP3-as szájmaszk. Egyes kórházakban az ápolók naponta, névvel ellátott borítékban egy maszkot kapnak, ám ennek napi többszöri levétele és újbóli használata kockázattal jár. Egyes osztályokon a személyzetnek ugyanazt a maszkot kell viselnie két vagy három napig, bár a szűrők hatékonyságának élettartama legfeljebb hat-nyolc óra - írták.

A belga sajtó beszámolt arról is, hogy a kórházak várható túlterheltsége miatt komoly akadályokat jelenthet a betegek ellátása az elegendő kapacitás hiánya miatt. A kórházaknak hamarosan arról kell dönteniük, kik szorulnak kórházi, azon belül sürgősségi kezelésre, és kiknek elégséges az otthoni ápolás biztosítása.

A belga kormány tájékoztatása szerint a gyülekezést tiltó intézkedések végett a főváros északi pályaudvarának közelében található Maximilen parkban évek óra táborozó illegális bevándorlókat, akiknek más menekültszálláson már nem jutott hely, egy közeli szállodában helyezik el.

Információk szerint a főként fekete-afrikai migránsok egy része azonban, akik annak reményében nem fordulnak menekültstátuszért Belgiumban, hogy egyszer majd Nagy-Britanniába távozhatnak, a hatósági intézkedés elől ismeretlen helyre menekült.

A brüsszeli közlekedési vállalat (STIB) bejelentette, csökkenti járatainak gyakoriságát, a "módosított menetrendet azonban úgy alakítják ki, hogy az megfeleljen az utazási igényeknek". Hétvégeken a járatszám a felére, hétköznapokon mintegy 15 százalékkal csökken - közölték.

A közegészségügyért felelős belga hatóság (SPF) arról tájékoztatott, hogy vasárnapra virradóan újabb 586 beteget, összesen immár 3401 embert diagnosztizáltak koronavírussal. Szombaton és vasárnap ezzel több, mint ezerrel emelkedett a fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában újabb 8 ember halt meg, ezzel 75 ember vesztette életét a járvány kezdete óta. Szombaton újabb 335 embert szállítottak kórházba, akikkel együtt 1380-ra emelkedett a kórházi ellátásban részesítettek száma. Ez idáig 340 ember hagyhatta el gyógyultan a kórházat Belgiumban.

(V4NA, MTI)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.