Pesti Srácok

Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt

Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt

Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül. Az összes külföldön tartózkodó ukrán állampolgár viszont ez idő alatt is visszatérhet Ukrajnába – jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követő sajtótájékoztatón.

A tisztségviselő az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint kijelentette, hogy az összes külföldön tartózkodó ukrán állampolgár viszont ez idő alatt is visszatérhet Ukrajnába. Azokat az ukránokat azonban, akik koronavírus-fertőzésnek kitett országból térnek vissza, megfigyelésre elkülönítik. Danyilov szavai szerint az ukrán külügyminisztérium tájékoztatja a többi országot arról, hogy a határokat lezárják a külföldi állampolgárok előtt. Hozzátette, hogy a két hét leteltével újabb ülést tart a védelmi tanács, és a járvány akkori helyzetétől függően felülvizsgálják a döntést.

Ukrajnában eddig három emberről állapították meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. Pénteken az egyik fertőzött, egy 71 éves nő, akit előző nap szállítottak kórházba a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében, belehalt a betegségbe. Eddig ő az első halálos áldozata a Covid-19 betegségnek a kelet-európai országban. Ukrajnában csütörtöktől április 3-ig országos karantén van életben, ami azt jelenti, hogy bezárt valamennyi oktatási intézmény, valamint korlátozták a tömegrendezvényeket. Megtiltottak miden olyan rendezvényt – kulturális és sporteseményeket, koncerteket, színházi előadásokat, filmvetítéseket és mindenféle más programot beleértve –, amelyen kétszáz vagy annál több ember lenne jelen. A fővárosban, Kijevben hatvan fősnél nagyobb rendezvény már nem tartható meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.