Pesti Srácok

Ukrajnában meghosszabbították a karantént, és országos veszélyhelyzetet hirdettek

null

Az ukrán kormány szerdán meghosszabbította az országos karantént további 30 nappal, azaz április 24-ig, és kiterjesztette a veszélyhelyzetet az egész országra.

Denisz Smihal miniszterelnök közölte, hogy előreláthatóan a veszélyhelyzet is harminc napig lesz érvényben. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint Smihal figyelmeztetett, hogy a veszélyhelyzet nem rendkívüli állapot, s kérte, hogy a két fogalmat ne keverjék össze.

Illja Jemec egészségügyi miniszter javaslatára a kormány szigorított a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedéseken. A szigorítás értelmében az egészségügyi intézményeknek joguk van a Covid-19 betegség tüneteit mutató személyeket vagy a már diagnosztizált betegekkel érintkezésbe lépőket orvosi vizsgálatra kötelezni, és szükség esetén elrendelni kötelező kórházi ápolásukat. Ezenkívül a rendőrség és a nemzeti gárda gondoskodik a rendvédelemről azokon a területeken, ahol kötelező vizsgálatok és kórházi ápolás zajlik, illetve azon épületek körül, amelyeket karantén alá helyeztek.

Ukrajnában március 11-én vezeték be az országos karantént először három hétre, azaz április 3-ig. A kormány döntése értelmében, előbb kétszáz főben korlátozták a tömegrendezvények résztvevőinek számát és beszüntették az oktatást az iskolákban. A rákövetkező napokban folyamatosan szigorítottak az intézkedéseken. Bezártak a szórakozó helyek, az éttermek, a kávézók, egy héttel ezelőtt leálltak a metrók a nagyvárosokban. Március közepétől Ukrajna lezárta határait a külföldiek előtt, közben viszont tízezrével szállítja haza külföldön rekedt állampolgárait.

PestiSracok facebook image

Jelenleg Ukrajnában eddig 113 koronavírusos fertőzöttet találtak, közülük mostanáig négyen haltak bele a betegségbe és egy ember gyógyult fel.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.