Pesti Srácok

WHO: Nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni

null

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel – közölte a szervezet magyarországi irodavezetője pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Ledia Lazeri szerint az új számok azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges.

– értékelt. Elmondta: a WHO napi kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és kölcsönösen megosztják egymással az információkat, a WHO gyakorlati ajánlásait és a magyar kormány által tett intézkedéseket.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Ledia Lazeri mérföldkőnek nevezte, hogy Kínából az elmúlt 24 órában nem jeleztek új megbetegedést, ez ugyanis azt mutatja, hogy ismerni a járvány megfékezésének útját.

– mondta, kiemelve: Magyarországon volt idő tanulni és levonni a következetetéseket az olasz esetből. Szerinte az Európa-szerte látható intézkedések képesek lesznek megfékezni a járványt, és lehetővé teszik, hogy a járvány alacsonyabb esetszámmal érje el a csúcspontját.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.