Pesti Srácok

Zivatarokkal érkezik a hidegfront

null

Zivatarveszély miatt adott ki figyelmeztetést az ország nagy részére szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Veszélyjelzésükben azt írták: szombaton észak, északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amelynek mentén a záporokat már reggel, délelőtt kísérheti néhol dörgés, villámlás a Kisalföldön, illetve a Bakony térségében. A nap második felében az ország déli felén már nagyobb számban várható zivatar, a Dél-Alföldön szervezettebb zivatarrendszer kialakulására is van esély. Az intenzívebb zivatarokat jégeső, illetve viharos széllökések kísérhetik.

Zivatarveszély miatt Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kitértek arra is, hogy a front mentén az északira, északkeletire forduló szelet szombat délutántól a Nyugat-Dunántúlon, valamint az ország keleti felén zivatartól függetlenül is nagy területen kísérhetik viharos lökések. Ezek közül a legerősebbek óránkénti 60-65 kilométeresek lehetnek, de a Bodrogközben 70 kilométeresnél erősebbre is számítani lehet. A viharos szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

PestiSracok facebook image

Az előrejelzés szerint szombat hajnalban általában 2 és 8 fok között alakul a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 20 fok között lesz, majd délután észak felől gyorsan csökken a hőmérséklet – írták. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3 fok között alakul, de a szélvédett fagyzugokban több fokkal hidegebb várható. Napközben mindössze plusz 1-7 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.