Pesti Srácok

Alázatos interjúban kérdezgette érzéseiről az Index Karácsony Gergelyt, amiért a területi védelmi bizottságoknak jóvá kell hagynia ezentúl a döntéseit (Frissítve!)

Alázatos interjúban kérdezgette érzéseiről az Index Karácsony Gergelyt, amiért a területi védelmi bizottságoknak jóvá kell hagynia ezentúl a döntéseit (Frissítve!)

A katasztrófavédelemről szóló törvénynek a parlamenti többség által tervezett módosítása szűkítette volna a polgármesterek jogkörét abban, hogy egyszemélyi döntéseket hozzanak védelmi kérdésekben. A módosítás megszavazása után a polgármestereknek a járvánnyal összefüggő döntéseit a területi védelmi bizottságoknak kellett volna ellenjegyeznie. Az Index című Karácsony-fanzin, a megannyi emlékezetes rajongói interjú tárhelye rögtön megkérdezte Budapest főpolgármesterét, hogy milyen érzések kavarognak most a lelkében.

A törvénymódosítás parlament elé terjesztését az indokolta, hogy nem egy polgármester, a veszélyhelyzetre hivatkozva, a törvény által megszabott mozgásterén túlterjeszkedve kezdett döntéseket hozni (pl. színházigazgatók kinevezése), illetve a védekezés irányával ellentétes, néhol közveszélyes intézkedéseket vezettek be (pl. budapesti járatritkítások). A katasztrófavédelmi törvényt ezen kívül még kiegészítették volna az ingyenes vagyonjuttatás tilalmával, hogy a veszélyhelyzetet kihasználva a polgármesterek ne ruházhassanak át önkormányzati vagyont harmadik félre, a testületet megkerülve. Természetesen az Index ezen – ahogy a nemváltoztatás tilalmán – nagyon felháborodott és sajtótörténeti szempontból is figyelemre méltó interjút készített Karácsony Gergellyel, aki valószínűleg ma találkozott a világ legalázatosabb újságíróval politikusi karrierje során.

Nem számított rá

Az interjúból megtudhatjuk, hogy Karácsony Gergely nem számított erre a törvényre, neki nem szólt senki, pedig ott vigyorgott az irodájában egész nap, a telefontól karnyújtásnyira. A főpolgármester szerint, nem is indokolja semmi ezt a törvényt (azért azt majd nézzük meg, a ma reggeli tömegközlekedési tumultus mennyivel emelte meg a fertőzöttek számát – a szerk.), mert ők heroikus munkát végeztek az elmúlt napokban. Hogy mi volt az a heroikus munka, az szokás szerint nem derült ki, csak a semmitmondó önfényezésből kaptunk egy kis étvágygerjesztőt.

PestiSracok facebook image

Az interjúban természetesen szóba került az úgynevezett lakájmédia is, ami Karácsony világában a neki nem alázatosan lihegő sajtót jelenti, és a „hatalmán túlterjeszkedő fideszes városvezetők” ellenségképének letörölgetése sem maradhatott ki.

– jelenti ki a főpolgármester az alázatos újságírónak, akinek eszébe sem jut, hogy erről megkérdezze a Fidesz-frakciót, akik – ahogy Wintermantel Zsolt bejegyzéséből kiderülnem tudtak róla, hogy ők pl. támogatták volna Karácsony Gergely nagyszerű ötletét, a vírus terjedésének gyorsítására szolgáló járatritkítást. Az interjúból végül csak a következők derülnek ki: Karácsony Gergely nagyon jó ember, aki maszkokat osztogatna és a budapestiek iránt érzett végtelen szeretetenergiájával gyógyítana, de a gaz területi védelmi bizottság ebben meg fogja akadályozni. A BKV járatritkításaival elkövetett gondatlan veszélyeztetésre, a furcsa kinevezésekre, a város szelektív hulladékgyűjtőinek felszámolására, a kerékpársávok ideiglenes bővítésére, a parkolási pénzbehajtásra, vagy arra, hogy melyik az a harmadik fél, amelyikre fővárosi tulajdont akart volna ingyen átruházni, de már nem szabad, a lelkes újságíró kishölgy elfelejtett rákérdezni.

Frissítés: Gulyás Gergely úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától.

(Forrás: Index)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.